Lehúzta a redőnyt az ország első MÁV-fodrászata

Több mint egy évszázadig működött Szolnokon az a fodrászüzlet, mely az országban elsőként nyitott a MÁV területén. Az, hogy a vasútállomás épületében ne csak vasutasok, hanem borbélyok is dolgozzanak, remek ötletnek bizonyult.
Hamarosan megnyílt a Keleti, majd a Nyugati pályaudvaron is egy-egy fodrászda, később az ország számos más vidéki vasútállomásán is. Az „egyes számú", szolnoki MÁV-fodrászat július végén zárta be kapuját – írja a Szoljon.hu.

– Ha az az üzlet beszélni tudna...! – sóhajt fel Pintér Dezső mesterfodrász, aki több, mint harminc esztendőn át csattogtatta ollóit a vasútállomáson. Bizony, a fodrászda akár a történelem krónikása is lehetne, hiszen még az első világháború előtt, 1906-ban nyitott. Az ezredforduló nyugodt éveiben szigorúan külön dolgoztak a női- és a férfi fodrászok. Akkoriban a legtöbb úr csak egy borotválásra és az ezzel együtt járó váll- és hátmasszírozásra ült bele a „mester" székébe.

– Amikor az 1950-es években elkezdtem a munkámat, még mindig külön dolgozott a szakma. Két mesterfodrász irányította az üzletet, mellette hosszú éveken keresztül másik négy kolléga fogadta a vendégeket – meséli Dezső, aki elmondja, bizony, jónéhány vendég került ki az utasok közül. – Ha valahol, hát itt meg lehetett tanulni a gyors hajvágást, hiszen munkánkat a menetrend irányította. Ha csak tíz perc volt a vonat indulásáig, hát tíz perc alatt végezni kellett mindennel! – bólogat a mesterember. – Ha meg bemondta a hangosbeszélő, hogy egy vonat akár fél órát is késik, lehetett rá számítani, hogy vendégek érkeznek hamarosan...

Dezső elmeséli, hogy sok viccnek lehetett alapja egy-egy vonatindulás. Egyszer például egy vendége annyira sietett, hogy a könnyebbség kedvéért kopaszra borotváltatta a fejét. A fodrász tréfából mondta az ott várakozó vendégeknek, mivel ő is siet, ezért mindenkinek a haját így fogja levágni. Erre egy kellőképpen rémült férfi gyorsan felállt, mondván inkább máskor visszajön.

– Szabó András vasutas-költő (merthogy ilyen titulus is létezik) állandó kuncsaftom volt. Annyira kedvelt bennünket, hogy még verset is írt rólam, ilyeténképpen: „Szolnok MÁV Állomáson két műszakba jár, munkája során nyolc óra alatt mindég áll...” – idéz nevetve a költeményből Dezső.

A fodrászok megtapasztalták, hogy húsvét utáni első napon sokan tértek haza vidéki kiruccanásukból, közülük néhány férfi borotválást is kért vonatuk indulása előtt.

– Az egyik vendég, amikor beült a munkatársam székébe, sejtelmesen ránézett a fodrászra és így szólt: „Mester, tudja, hogy én még milyen részeg vagyok?!" „Hát még én" – nyugtatta meg a kollégám a férfit.

Pintér Dezső némi csönd után folytatja: – Ez a több mint százéves korszak most lezárult, nosztalgiából nem lehet megélni. Négy kollégánk nyugdíjba ment, mi, többiek nem tudjuk kifizetni a bérleti díjat. Mostantól már csak akkor megyek a vasútállomásra, ha utazni szeretnék, nem akkor, ha dolgozni...

Vasútállomáson dolgozni fodrászként nem túl felemelő dolog, gondolhatjuk. A hangosbeszélő folyamatos zaja elterelheti a figyelmet.

– Csak hiszik! – vágja rá Pintér Dezső. – Harminc év alatt egyetlen vonat indulási időpontját sem jegyeztem meg, nem is hallottuk szinte! Egyszer gondoltunk arra, jobb lenne mégis egy nyugodt kis üzletben dolgozni. Akkor, amikor bombariadó miatt télvíz idején még a festékes, vizes hajú, törölközőbe bugyolált fejű vendégeinket is kiterelték az épületből az utcára.