Kirándulás az alkalmi Csörgőparadicsomban

Március első hétvégéjén igazi csemege várta a vasútfotósokat. Békéscsaba állomás érintése nélkül, Mezőtúr és Kétegyháza között terelt útvonalon közlekedtek az Ister EN és Traianus IC vonatok, nappali fényviszonyok között. Nem csoda, hogy ott jártunkkor szinte minden helyszínen vasútfotósokba botlottunk, és később a neten is rengeteg felvételt láttunk erről a témáról. Gondolom minden érintettnek megvan a saját története erről a hétvégéről, a mienket a mostani blogbejegyzésünkben írnám meg, a címből adódóan a nap utolsó képére kihegyezve.

Gondolatban régóta készültünk erre a hétvégére, tervek szerint akár mindkét nap leutaztunk volna fotózni. Vasútfotós barátaink közül többen is jelezték, hogy szívesen velünk tartanának, ám sajnos anyagi okok miatt kénytelen voltunk más megoldásban gondolkodni. Végül is vasárnapra sikerült megszervezni a programot, félig vonatpótló, félig terelt vonat fotózással. A reggeli első terelt vonatot még Mezőhegyes előtt terveztük fényképezni, mivel a napsütés egyedül ott kedvez. Szerencsére Budapestről viszonylag gyorsan le lehet a környékre érni, hiszen M5 és M43 utakon egészen Makóig el lehet már jutni, onnan meg nincs messze a cél. Viszont Makó előtt kora reggel egy váratlan akadályba ütköztünk. Ott állt a nyílt vonalon a Kárpát Nohab kocsikkal. Megálltunk, lefotóztuk, majd utána egyből beindították a mozdonyt. Tehát ha minden igaz, hamarosan indult volna, és lehetett volna akár sokkal jobb hely(ek)ről is fotózni, de a terelt vonatig már nem volt sok időnk. A Nohab kétségtelen csábító volt, de ez a terelt téma tényleg kihagyhatatlan, ki tudja mikor sikerül újra mozdonyos vonatot fotóznunk a 121-es vonalon.

Fájó szívvel, de búcsút kellett mondanunk a Nohabnak, és indultunk tovább Mezőhegyes felé. Onnan a vonal mellett haladva az első helyen, Belsőkamaráspusztánál néztünk be a sínek mellé, ugyanis már nem sok volt hátra a szembe jövő vonatig. Találtunk is egy-egy fotóállást, és várakoztunk. Én egy vaskos fára felmászva találtam meg a saját nézőpontomat. A helyiek persze kiszúrtak, figyeltek, de szerencsére különösebben nem zavarta meg őket az "akcióm". Közben jött még egy autó, és vele egy fotós újabb fotós is, de nem vett észre minket. Majd a vonat is megérkezett, nem is akárhogy, hiszen két Csörgő volt az élén. Ez aztán igen! Ráadásul öt, változatos színvilágú kocsival, ami így együtt igencsak szépen mutatott. A fotózás után tovább követtük a vonatot, és mivel felhős idő volt, így még fotózható volt több helyen is. Tótkomlósnál, és még Bogárzónál is elértük, eközben egy újabb autós követővel összefutva. Orosháza állomáson ismét meglepetés ért minket, a Szeged felől érkező vonat élén is két Csörgő volt.

Micsoda nap, még csak reggel volt, de már a második dupla csörgős vonat! Kicsit itt maradtunk, a rohanás után pihenésképp reggelizni. Eközben egy újabb csoporttal találkozunk, akik nyakukban fényképezőgéppel jelentek meg. De mint kiderült, nem vasútfotósok voltak, hanem a helyi buszállomást rohanták meg, és fotóztak, amit csak értek. Az egyik buszvezető viccesen meg is jegyezte, hogy minden fotóért 500 forintot kér...

Aztán indultunk a következő terelt vonat elé, ami Mezőtúr felől jött. Gondoltam ne a közút mellett fotózzunk, hanem ott, ahol a vasút távolabb megy. Térjünk be mondjuk Kiscsákónál a vasút mellé, ott biztos egyedül leszünk. Micsoda tévedés! Utólag a hétvége termését nézve kiderült, hogy rengetegen fotóztak ott, de már a helyszínen megtudtuk, hogy nem olyan kihalt a környék, mint amilyennek látszik.

Először pálya túloldala felől hallottuk hangokat. Azt hittem, hogy vadászok lesznek. Gondoltam odamegyünk köszönni, nehogy végül minket vegyenek célba, de mint kiderült két vasútfotós volt ott, akik terelt vonatokra vadásztak. Sok sikert kívántunk, majd pár lépést továbbmentünk, míg én megtaláltam azt a helyet, ahonnan fotózni fogok. Ekkor újabb hang szólalt meg, a közeli mezőgazdasági telepről jött oda egy őr hozzánk. Szerencsére jó szándékkal, és miközben vártuk a vonatot, beszélgetésbe elegyedtünk. Sőt, a végén még azt is megengedte, hogy a feleségem a gabonatároló előtti toronyról fényképezhesse a vonatot. Újabb kellemes élmény!

A vonat elhaladása után pedig búcsút vettünk az őrtől és a vasútfotósoktól is, majd a nap utolsó vonatáig vonatpótló fotózással töltöttük az időt. Eközben volt egy kellemetlen közlekedési szituáció, egyenes főúton körülbelül 85 kilométer/óra haladás közben kijött elénk két vad. Én azonnal fékeztem, de mivel a tömegközlekedésben dolgozom, reflexszerűen engedtem fel a féket lehetőség szerint úgy, hogy ne legyen nagy a fékhatás, de ne is menjünk neki az akadálynak, hanem inkább kikerüléssel oldjuk meg a helyzetet. A mögöttem lévő bár tartott követési távolságot, de valamiért nem kezdett időben lassítani, csak akkor fékezett, amikor majdnem utolért minket, de akkor már csikorogva, csúszkálva. És mellénk sem tudott bejönni, mert én akkor már épp kerültem ki a vadakat. Nagyon ideges lett rám a saját figyelmetlensége miatt. Természetesen amint tudott azonnal megelőzött, és előzés után büntetésül azonnal a fékbe taposott. Nos, itt is érvényesültek a munkahelyi berögzüléseim, hiszen Budapesten is sokan így akarnak bosszút állni a saját hiányosságaik miatt, így már amikor előztek minket akkor a féken volt a lábam, nem tudott meglepni.

De térjünk rá a nap utolsó vonatára. Kétegyháza felől indult, nem sokkal a sötétedés előtt. Először Mezőkovácsháza felsőt néztük meg fotózás ügyben, és egy Bézét ott meg is örökítettünk, de végül Magyarbánhegyes mellett döntöttünk. A feleségem az állomás kijáratánál várta a vonatot, én az állomásépület környékén maradtam. A sok fa sajnos úgy tűnt megakadályoz abban, hogy nagyobb szögű képet készítsek, pedig itt a kocsiknak is érvényesülnie kell, amelyek kisebb szög esetében nem látszódnak eléggé. Aztán arra gondoltam, hogy az állomás melletti focipályáról fogok fotózni úgy, hogy felmászok a pályavilágítás oszlopára, akkor onnan olyan a kilátás, hogy a fák nem zavarnak, és a vonat is megfelelő szögben látszik. Nem is láttam senkit a környéken, gondoltam lövök egy próbaképet, de ezzel csak egy ott lakó öreg úr figyelmét keltettem fel, aki aztán egyfolytában engem lesett. Így visszamentem a sínek mellé. Velem együtt ért oda egy fiatalember, aki szintén a házak felől jött. Beszélgetni kezdtünk, kiderült hogy ő is a terelt vonatot várja, itt lakik és minden érdekességet, még a repülőket is fotózza. Kérdezte, hogy honnan fogok fotózni, erre elmondtam neki a tervemet. Azt mondta nyugodtan fotózzak onnan, senkit nem zavarok, senkit nem érdekel, ismer itt mindenkit. Jött a vonat, és végül az elmondottak után vettem a bátorságot, felmásztam a focipálya oszlopára, és onnan fotóztam. A vonat elhaladása után még beszélgettünk egy kicsit a sráccal, aztán megadta az email címét, hogy el tudjam küldeni neki a képemet. Majd mivel a vonatok is elfogytak, és sötétedni kezdett, így teli memóriakártyával és az alkalmi Csörgőparadicsomban szerzett élményekkel gazdagodva hazaindultunk.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!