Kicsik a magasban: jó módszerek vagy gyerekmentes övezet?

A legfiatalabb utazók átlagosan 49 perc 47 másodperc után teszik fel a rettegett kérdést: „Mikor érünk már oda?” Az ismerős probléma megoldása érdekében az Emirates összefogott Dr. Sandi Mann-nal, a Central Lancashire Egyetem elismert pszichológusával és viselkedés-szakértőjével. Dr. Mann a légitársasággal közös kutatásának eredményeként megalkotta az „Unatkozó Gyermek Mutatót”, amelynek segítségével a szülők felismerhetik azt a konkrét pillanatot, amikor a gyermekük unatkozni kezd, és a megfelelő eszköz segítségével stresszmentessé tehetik az utazást, olvasható a légitársaság összefoglalójában.

Több mint kétezer 12 év alatti gyermek viselkedését elemezték és kategorizálták, de nemcsak őket vizsgálták. Kiderült, a szülők kétharmada aggódik a gyermekük szórakoztatása miatt és 43 százalékuk tart attól, hogy a gyermekük zavarni fogja a többi utast. Ez leginkább azokra a családokra jellemző, amelyek a legizgágább 3-4 éves gyermekekkel utaznak. A béke fenntartása érdekében a szülők gyakran alkalmazták a „megvesztegetés” technikáját. Leggyakrabban a jó viselkedésért cserébe édességet adtak (41 százalék), vagy megengedték az elektronikus eszközök használatát (33 százalék), még annak ellenére is, ha azt otthon nem szabad.

A pszichológus szerint azonban a „kütyü bébiszitter” nem biztos, hogy minden korosztálynak megfelelő választás. Ezek ugyanis a legfiatalabb gyermekeket kevésbé kötik le, mint idősebb társaikat. De a szülők nemcsak megvesztegetéshez folyamodnak, amikor a gyermekükkel utaznak: hét százalékuk bevallotta, hogy egy szemvédővel relaxálva próbálja a gyermek zavaró viselkedését figyelmen kívül hagyni.

A fedélzeten a gyermekek lefoglalására a leggyakoribb választás a filmnézés. A kutatás kimutatta, hogy ezzel a legkisebb (0-2 éves) gyermekeket 40 percig, míg az idősebbeket (11-12 éves) 1 óra 45 percig lehet lekötni átlagosan. Ezután az okos eszközökön vagy a fedélzeti szórakoztatórendszerben elérhető játékok következnek, amelyek a fiatalabbakat fél órára, az idősebbeket másfél órára foglalják le.

Mindemellett, a kreatív tevékenységek, mint például a rajzolás volt a legnépszerűbb 9 éves korig, ezen életkor felett a kvízjátékok, kirakósok foglalták le leginkább a gyermekeket. A színezők és a matricás füzetek a fiatalabbaknak voltak a leginkább vonzók.

A pszichológus azonban azt javasolta, hogy a gyerekeket foglaljuk le azzal, ami a legegyszerűbb módon adott a fedélzeten: a  környezetükkel. „A legkisebb gyermekeknek nincs szükségük igazán kifinomult játékokra egy repülőúton, sokkal inkább lefoglalja őket a környezetük – beleértve a többi utast, és persze a saját szüleiket. A folyosón való rendszeres sétálás például jó mozgás a kisgyermekeknek, a kisebb babáknak pedig érdekes környezetváltozás. Ne feledkezzünk meg az éneklésről vagy az »Itt a baba, hol a baba« játékról sem, mindkettő jó unaloműző lehet.

Az idősebb gyerekeknek már egyszerűbb eszközöket is adhatunk, például jegyzetfüzetet és tollat, kirakós könyvet vagy képeskönyvet. Ügyeljünk rá, hogy bizonyos időközönként megszakítsák a játékot egy kis sétálással a kabinban, és ahogyan otthon is, igyekezzünk korlátozni a passzív befogadást. Ne féljünk attól, hogy unatkozni fognak, ha csak néhány egyszerű eszközzel vannak körbe véve, hamar megtalálják a kreatív módját annak, hogy lefoglalják magukat.”

Jade Cobbs, az Emirates légiutas-kísérők vezetője hozzátette: „A szülőknek nem kell addig várniuk, amíg bekapcsol a gyerekeknél az »unalomriasztó«. Kezdve a légiutas-kísérőktől kérhető játékcsomagtól, egészen az Emirates ice fedélzeti szórakoztató rendszerében nézhető családbarát filmekig és TV-műsorokig, számtalan jól előkészített elfoglaltság, interaktív játék és fedélzeti szórakoztató lehetőség áll a szülők rendelkezésére az unalom elűzésére.”

Dr. Sandi Mann hasznos útmutatót hozott létre a repülőút alatti tevékenységek felépítésére. A passzív tevékenység a filmnézés, zenehallgatás, az aktív a fel-le sétálás a folyosón, kártyázás, a kreatív a rajzolás, színezés, az érzékszerveken át lehet lekötni a gyereket frissítőkkel, az interaktív módszer a mesekönyv olvasása, chatelés, és ami a legfontosabb: állandóan váltogatni a lehetőségeket. Egy mindenképp világos a pszichológus útmutatásából: a szülő a jelek szerint a hosszú úton sem biztos, hogy az édes álomba menekülhet saját csemetéjének igényei elől.

Vannak azonban légitársaságok, amelyek a dolgot jóval egyszerűbben próbálják megoldani: nem foglalkoznak olyan hívságokkal, mint pszichológia és módszerek, inkább próbálják egyszerűen elszigetelni a gyermeket, mint zavaró körülményt. Illetve, mivel a jelek szerint gyerekből sok van, elszigetelni azokat, akik csendre vágynak. Ebben a jelek szerint az egyébként a világ egyik legnépesebb és legnagyobb népszaporulattal büszkélkedő országa, India egy cége vállalja a pionír-szerepet: gyerekmentes övezeteket jelölnek ki a kabinokban.

Az IndiGo a keskenytörzsű gépein az elsőtől a negyedik, illetve a tizenegyediktől a tizennegyedik sorig jelölte ki a csendes zónákat, ahová nem ülhetnek a gyerekekkel utazók. Az nem teljesen világos, hogy ezeket az üléseket netán felár ellenében kínálja-e a légitársaság a kényesebb utasoknak, de a gyerekeket ugyancsak nem szabad vészkijáratok soraiba ültetni, sőt: ki vannak tiltva a nagyobb lábhelyeket kínáló ülésekről is.

Ennek talán van némi racionalitása, a vészkijáratokat nyilván jobb, ha felnőttek nyitják szükség esetén, és az is érthető, hogy a testesebb utasoknak lenne fontosabb a tágasabb tér a sorok között. De az is biztos, hogy ez a módszer nem lehet igazán sikeres, pláne az IndiGo hálózatán, amelynek két fontos jellegzetessége van: a kontinensnyi méretű ország belső járatain is olykor három-négy órát is össze vannak zárva a low-cost utasok, a másik, hogy a cég kizárólag A320-asokkal repül, vagy is a kevésbé tágas egyfolyosós típusok egyikével. (Igaz, abból van a társaságnak 141 példánya.) És ne gondoljuk, hogy a gyerekmentes övezet egyszerűen a légicég saját elhatározásán alapul: az IngiGo egy felmérésre hivatkozik, amely szerint az utasok hetven százaléka ért egyet a csendes zónák kijelölésével, és csak harminc százalékuk tartja rossz ötletnek az egészet.

Mármost, egy keskenytörzsű utasszállítóban, ha én a csendes zóna leghátsó sorában üldögélek, az annyit jelent, hogy a nemcsendes zóna első sorában már nyugodtan sírhat a baba, közvetlenül a hátam mögött. A gyereksírás elleni nyugalom ilyen módon csak plusz paravánokkal biztosítható. Vagy: az elkülönítés igazán sikeres akkor lenne, ha kissé abszurd módon kisgyerekes járatokat lehetne kijelölni, amire azért valószínűleg sosem szánná el magát egyetlen légitársaság sem. Pedig ez egy elég kézenfekvő unaloműző megoldást kínálna: sok gyerek biztosan jól elfoglalja magát, eljátszik a hosszú úton – egymással...