Kertészetterápia a MÁV-nál

Egyébként olyanokat írtam volna a patikai jellegű mérlegelés különösebb igénye nélkül, hogy egy blazírt társadalom egykedvű tagjaitól mi egyebet várhatnánk – ha már bármit lenyomhat a velejéig cinikus politika a torkukon –, mint az egykedvű beletörődést a megváltoztathatatlanba (?). Meg, hogy a Lajtán (sőt, most jőve onnan, bizony a Dráván is!) túl minden zöldebb, de ne is várjuk a lelakottság megváltozását, amíg a MÁV-nál nem lesz számon kérhető felelőse a dolgoknak, és csak annak van személyi konzekvenciája, ha egy jól körvonalazható médiaérdekeltség nem „pályázhat” a vasútállomások reklámhelyeinek értékesítésére kiírt tenderen – mert határidőre nem lett kiírva ama tender.

Aztán még jól bele is lovalltam volna magam, hogy végképp leszedjem a keresztvizet a pronyesz vircsaftról, arról, hogy csilliárdokért megcsinálunk valamit, felújítunk vasútvonalat, építünk új felvételi épületet, aztán amikor a nagyfejűek lelécelnek, hogy újabb helyszínen söpörjék be a nyaloncok tapsát, le se szarjuk többet, nőhet dudva, törhet ki ablak, kit érdekel, majd továbblépve másról is panaszkodtam volna, de majd máskor.

Megjött ugyanis a Mávkom legújabb körlevele, amiben fehéren-feketén az áll: „a MÁV Csoport 500 dolgozója végez ezen és a jövő héten önkéntes állomási takarítást. A vasutasok ez által is tenni kívánnak a szolgáltatási színvonal növeléséért: egyebek közt takarítanak, padokat festenek, rendbe teszik a megállók környékét. Első körben 84 dunántúli állomáson lépnek akcióba.”

Hallelujah, és dicsőség ama ötszáznak. Bár a kérdésben felelős szervezeti egység a vasúttársaságnál a jelek szerint ugyan nincs, meg nyilván pénz sincs, az önkéntesség révén július 27-ig tehát javára változhat a helyzet a felvételen látható Velencén is, ahol a közelmúltban átadott, új és élhető vasútállomáson minden kertépítész (köztük maga a tervező) és az esztétikát valamelyest is érző földi halandó szörnyülködött jóideje a díszbokrot, rakott kőszegélyt és dekoratív virágösszletet felemésztő, a kikelet óta tenyésző gyomok és egyszikűek túlburjánzó látványa felett.

És még annyit: ha vitriolos fiolát végül nem is túrtam elő, az archívumunkból előkerestem a 2007. augusztusi Indóház Eplényi Anna tájépítész jóvoltából építő jellegű múltidézéssé összeállt „Beiwinkler, a vaskezű pályaőr” című írását. Átküldöm Kemsei kollégának, pakolja fel az adminba, hogy az utókor okulásul akár már a hétvégén olvashassa az ihón, hogy a MÁV-nál annak idején micsoda kertészetterápia működött.