Ismét közlekedett a Vadászkürt Expressz

iho/vasút   ·   2023.10.04. 11:30
vadaszkurt_expressz

Szeptember utolsó napján Andókútra lehetett utazni a Lillafüredi Állami Erdei Vasút szerelvényén a vadászati érdekességeket felvonultató program során.

Az Északerdő Zrt. ismét megrendezte már hagyományos szarvasbőgés-hallgató vonatozását. A szeptember 30-ai rendezvényen csaknem százötvenen vettek részt, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye több településéről, de főként Miskolcról és környékéről érkeztek az utasok.

Andókúton trófea-bemutatóval készültek a szervezők, Mihók István, az erdészeti társaság vezérigazgató-helyettese pedig vérebes bemutatót tartott, valamint az erdő- és vadgazdálkodásról is beszélt. Ezen kívül lehetőség nyílt tájékozódni a gombagyűjtésről, és nagy sikert aratott a solymászati bemutató is. A Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola területén a terítékkészítés szabályait, illetve a vadászetika tudnivalóit ismerhették meg a résztvevők, akik az este során a kisvonatról a gímbikák jellegzetes bőgő hangját is hallhatták.

(Nyitóképünk forrása: Északerdő Zrt.)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Kisvasút

Százötvenöt gyermekvasutast avattak

MÁV/iho   ·   2024.06.10. 07:30

Megtartották a budapesti Gyermekvasúton a 2023/2024. tanévben tanfolyamot elvégző gyerekek avatási ünnepségét. A budai hegyekben kanyargó kisvasút idén jubileumát is ünnepli: hetvenöt éve adták át a második vonalszakaszt, a szolgálatot a kezdetektől 10–14 éves kisvasutasok látják el.