Genovai hídkatasztrófa: kevés konkrétum, több feltételezés

iho/közút   ·   2018.08.21. 08:00
genova_hid_omlas_kislid

Az immár 43 életet követelő genovai autópályahíd-omlás ügyében újabb részletekkel szolgált a vizsgálatot végző bizottság. Közzétettek néhány, a környéken telepített kamera által felvett jelenetet is, ezekből az omlás okaira nem annyira, de a szerencse forgandóságára annál inkább lehet következtetni. Egy hajszálon függött az élete a takarítójármű vezetőjének és annak a gyalogosnak is, akik néhány másodperccel az omlás bekövetkezte előtt haladtak át a híd alatt, de a tragédia után mindent beborító por valószínűleg őket is elérte.

Híd állott, most kőhalom (képek forrása: dailymail.co.uk)

A vizsgálat jelenlegi szakaszában a nyugati szekció egyik ferde tartókábelének szakadását jelölik meg a tragédia kiváltójaként, – hasonlóan a portálunkon korában közölt spekulációhoz –, hozzátéve, hogy a vasbetonköpenyben rejtetten, tehát nem hozzáférhető és nem ellenőrizhető módon húzódó acélkábelek öt évtized alatt akár hússzázalékos keresztmetszeti csökkenést is elszenvedhettek a korróziótól. Egy korábbi, februárban lefolytatott vizsgálat már figyelmeztetett erre a veszélyre, ennek ellenére a hatóságok nem tettek semmit a híd lezárása, vagy legalább a forgalom korlátozása érdekében.

Ezzel kapcsolatban megjegyezendő, hogy bár a hússzázalékos keresztmetszet-csökkenés nem tekinthető normálisnak, mindenképpen beavatkozást igényel, de messze van attól, hogy a tragédiát pusztán erre vissza lehessen vezetni. A vasbeton-tartószerkezeteket ugyanis többszörös biztonsággal tervezik, beleértve az betonacél-szerelést is, tehát a szerkezetnek a tapasztaltnál nagyobb korrózió esetén is állékonynak kellene maradnia. Mindezt természetesen semmissé tehetik a hibás tervezési adatok, vagy a szakszerűtlen kivitelezés.

A történetben számos hangulatkeltő elem is felmerül újra és újra. Bejárta a világsajtót az a kép, melyen a két ferdekábeles szekciót összekötő, befüggesztett hídelemről kábelek lógnak, valamint utólag mindenki emlékezni kezd arra, hogy a híd hogyan produkált abnormálisnak tekinthető hangokat és mozgásokat, olyannyira, hogy az autósok is igyekeztek minél előbb maguk mögött hagyni a hidat. Itt fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a lógó kábellel illusztrált hídszakasz a keleti és a középső pilon között található, a hídnak viszont nem ez a szakasza omlott le, hanem az eggyel nyugatabbra lévő. Sőt, ez a szakasz annak ellenére maradt sértetlen, hogy az omlás során, a hídpálya szétszakadásakor olyan dinamikus, oldalirányú erőhatás is érhette, amelyre egyáltalán nem tervezték.

Lengedező kábel - de ez a szekció épen maradt...

Hogy egy nem merev hídszerkezet, melyet dinamikus terhelés ér, hangot ad és remeg, egyáltalán nem újdonság, bárki kipróbálhatja, ha mondjuk középtájon megmarkolja az Erzsébet-híd korlátját. Ha pedig a fülét is odatapasztja, valószínűleg soha többet nem fog átkelni a hídon, sem gyalog, sem a hetes busszal. Enyhe kétségek kell, hogy ébredjenek bennünk azon híradások hallatán is, melyek arról szólnak, hogy a hídon áthaladó járművekből veszélyesnek tűnő hídmozgásokat érzékeltek volna, hiszen szeizmológiai szakember legyen a talpán, aki egy akármilyen minőségű úton mozgó járműből következtetni lenne képes egy híd szerkezeti mozgásának normalitáson túli tartományaira.

További megjelenő érv, hogy a hídon átadása óta négyszeresére nőtt a forgalom. Bár a forgalomnövekedés tény, ennek kiváltóokként történő megjelölését enyhe kétellyel kezelheti, aki látott már hidak próbaterheléséről készített felvételeket, és elcsodálkozott az egymásba érő nehézgépjárművek regimentjén, melyek alatt minden józan paraszti érzés szerint pillanatok alatt kellene, hogy megsemmisüljön az adott hídszerkezet. Hozzá kell tenni, hogy a próbaterhelés nem annak kipróbálására szolgál, hogy adott teher alatt leszakad-e a híd, hanem pusztán arra, hogy a normális használati teher sokszorosát kitevő terhelés hatására a hídszerkezetben az előre számított alakváltozás következik-e be.

A megjelenő hírekből összességében arra következtethetünk, hogy a vizsgálat során az igazi ok(ok)nak még a közelébe sem sikerült jutni, ennek hiányában kaphatnak tág teret a képzelődések és feltételezések. És ez sajnos nem könnyíti, hanem nehezíti a valós folyamat feltárását.

Munkahely, szép kilátással

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Fénytörés Miskolcon

iho.hu   ·   2024.12.16. 18:10

Sajátos megvilágításba helyezi BAZ vármegye székhelyének közúti helyzetét a tény, hogy öt napon másodszor hajtott gépjármű a fényvillamos, a 202-es ČKD Tatra KT8D5-ös elé.