Földi jármű és repülőgép szerencsétlen találkozása

iho/repülés   ·   2012.11.19. 08:19
cim

Egy Cessna 172-es utasai vesztették életüket a Knox County regionális repülőtéren, amikor gépük felszállás közben egy a pályát keresztező tehergépjárművel ütközött. A repülőgép az ütközés helyszínétől háromszáz méterre egy bozótosban ért földet és azonnal kigyulladt. Szemtanúk megpróbálták megmenteni az utasokat, de a tűz annyira intenzív volt, hogy nem tudták megközelíteni a gépet. Sőt, mivel a tűzben megsemmisült a gép összes lajstromjele, az elhunytak azonosítása is késett, a Cessnát ugyanis nem ezen a repülőtéren üzemeltették.

A repülőtér igazgatója az ütközés helyszínét mutatja

A kisteherautó sofőrje nem sérült meg. A hírek szerint ő maga is pilóta, és volt engedélye, hogy a repülőtér területén közlekedjen a járművével. A reptéren dolgozó járművek kötelező felszerelése a rádió, amelynek segítségével a pickup vezetője kapcsolatban kellett, hogy legyen a toronnyal, illetve figyelhette a frekvenciát, amelyen a Cessna felszállási engedélyt kap.

Az FAA, a Szövetségi Légügyi Hivatal és a közlekedésbiztonsági testület, az NTSB megkezdte a vizsgálatot, a repülőteret a helyszíni szemle után ismét megnyitották a forgalomnak.

November elején egy hasonló repülőgép balesetéről készült video járta be az internetet, ahol egy leszállóban lévő Cessna és egy gépkocsi ütközött.

Ez a baleset szerencsésen végződött, nem történt haláleset.

Kapcsolódó hírek