Flying Legends Duxford egén

A Flying Legends elsősorban a második világháború körüli időszak hadi és kereskedelmi repüléséről szól, többé-kevésbé eredeti alkatrészekből épített nagyrészt eredeti motorokkal repülő légcsavaros vadász, bombázó, felderítő, csapatszállító repülőgépek repülőnapja.

A második világháborúban használt több ezres darabszámban gyártott repülőgépek nagy részét mára már bezúzták, múzeumokba kerültek, de jó néhány még mindig repül. Kopóalkatrészeik egy részét újragyártották, újravásznazták, vagy éppen esztergálták, típustól függően. Motorjaikat felújították, újragyártották.

Maga Duxford, az Imperial War Museum (Birodalmi Háborús Múzeum) része, hasonlóan a Londonban lévő szárazföldi múzeumhoz, vagy éppen a Belfast nehézcirkálóhoz. A több hangárban és kiállítóhelyiségben álló repülőgép-gyűjteményben, külön helye van az Amerikai Légierőnek, vagy éppen a Királyi Haditengerészet repülőhadtestének. Láthatók a restaurációs műhelyek, amelyekben jelenleg is dolgoznak statikus vagy dinamikus kiállításra készülő repülőgépeken. A hangárok mögött kisebb helyiségekben panoptikumszerűen bemutatják egy második világháborús repülőtér életét.

Aki relikviákra akar vadászni, itt megteheti. Sok-sok típus alkatrészei, egyenruhák, könyvek, képek, és minden repüléshez kapcsolódó dolog megtalálható, pénztárcánktól, valamint a helytől függően.

Ebben az évben az újjáépített és telepített Amerikai Csarnok volt a különlegesség, de bevallom, a különlegességek például az SR-71, a B-52, az F-111, az F-15A és a többi repülőgép talán még kevésbé fotózható, mint eddig. A zsúfoltságot növelte a látogatók tömege – kora délutánig szemerkélő eső siratta a környéket, talán ezért is voltak még többen. Siratni egyébként két okból lehetett csak a rendezvényt.

A tavalyi Hawker Hunter-katasztrófa után megszigorították a repülés biztonságot, valamint a nézők védelmét a brit repülőnapokon, és ez alól Duxford sem lehetett kivétel. Régebben 10–20 méterre, de biztonságosan zúgtak el a tömegtől a légcsavaros csodák (itt soha nem történt olyan baleset, amely néző halálát követelte volna), most viszonylag távolabb repülték a bemutatókat.

A másik ok, hogy a BBMF (Angliai Légicsata Emlékkötelék) tavasszal egész évadra motortűz miatt elvesztette az Avro Lancaster négymotoros nehézbombázót, helyette most a tavalyra elkészült kétmotoros Blenheim vadászváltozatával repültek köteléket a Supermarine Spitfire és Hawker Hurricane vadászrepülőgépek.

Délelőtt négy-öt Dragon Rapide – a helyi AN-2 – szállította borsos pénzért a repülésre vágyókat, sőt egy T-6 Texannal is repülhetett a nagyérdemű. Délután kettőkor kezdődött a dinamikus bemutató. Először fél tucat Spitfire emelkedett a levegőbe, majd szinte megállás nélkül repültek a német felségjelzésű Bf-109-est utánzó Merlin motoros spanyol Buchonok, Gloster Gladiatorok, Curtiss Hawk sorozat repülőgépei, DC-3, B-25, Sea Fury, P-51 Mustangok, Beechcraftok, Hawker Nimródok, a haditengerészeti Macskák (Wildcat/Martlett, Bearcat), F4U Corsairek, sőt, P-38 Lightning és egy B-17-es nehézbombázó is. A hetvenéves Amerikai Légierőt egy Heritage Flight, vagyis emlékrepülés köszöntötte, amely egy P-51-es vadászrepülőgép és korunk szupervadásza, a Lockheed Martin F-22 Raptor kötelékéből állt. Utóbbi Fairfordból ruccant át a Flying Legends-re. A P-51 a második világháborúban az európai hadszíntér talán legjobb amerikai vadászrepülőgépe volt, igaz, hogy a magyar Kármán Tódor is segítette tervezését, prototípusát egy Amerikában élő olasz építette, ráadásul a híres D változat hajtóművét a gyenge amerikai Allison helyett brit Merlin licencépítésű Packardra cserélték. A körülbelül három és fél órás bemutatót hagyományosan egy hatalmas kötelék zárta, amely a résztvevő repülőgépek többségéből állt, és a közönség tapsviharában szállt le.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!