Eurowings pilótasztrájk: nem a több pénzért…

iho/repülés   ·   2022.10.17. 12:00
11872121_10154100970861416_9041441240946404149_o

Ma és még két napon át lehetnek kimaradások a budapesti járatok között is. Az érdekvédelem szerint a társaság a végletekig kihasználja a hajózókat, a társaság szerint a leállás állásokat veszélyeztet – a pilótafülkéken túl is.

Köln már tegnap este törölve, plusz a reggeli járat, Düsseldorf, az esti Stuttgart törölve, és hogy miként alakul a következő nap budapesti Eurowings járatok sorsa, az még nem világos: a Lufthansa csoporthoz tartozó légitársaság pilótái háromnapos sztrájkot hirdettek. Azok tehát, akik jeggyel rendelkeznek mára, keddre és szerdára, jó, ha plusz információk után néznek, Budapest esetében a reptérkezelő táblázatait figyelve, kevés az esélye, hogy az eredeti tervek szerint tudnak majd utazni.

Két héttel ezelőtt az utazóközönség már kapott némi ízelítőt egy 24 órás leállás formájában, de az azóta zajló tárgyalások a cég és a Vereinigung Cockpit (VC) pilótaszervezet között, de ezek nem jártak sikerrel, tehát az ehhez az érdekvédelmi szövetséghez tartozó repülőgépvezetők nem veszik fel a munkát. Történt mindez azután, hogy a VC elutasította a társaság legutóbbi ajánlatát a kollektív szerződésre, mondván, az nem alkalmas a pilóták gondjainak megoldására, munkakörülményeik javítására.

A mondhatni szokásos munkabeszüntetésekkel szemben ugyanis az Eurowings hajózói nem több pénzt, hanem kisebb munkaterhelést követelnek, rövidebb kötelező repülési idővel és több pihenőidővel, tekintettel arra, hogy ennek szabályozása az eredeti kollektív szerződésben foglaltak szerint 2015 óta változatlan. A VC szerint az Eurowings „csúcsra járatja” a pilótáit, tehát a kötelező limiteket száz százalékban kihasználva.  

A Vereinigung Cockpit vezetői szerint a légitársaság nem volt hajlandó egyenlő félként kezelni a tárgyalásokon a pilótaszervezetet: a teljesen elfogadhatatlan kollektív szerződés tervezet nem hagy más lehetőséget, mint sztrájk útján kifejezni az érintettek elégedetlenségét, hangzik a közlemény, amely egyben elnézést kér az utazóközönségtől és jelzi, a szervezet abban reménykedik, hogy az Eurowings hamarosan újabb tárgyalásokat kezdeményez a helyzet megoldása érdekében.

A társaság reakciója viszont már a korábbi, rövidebb leállás idején is úgy szólt, hogy a sztrájkolók veszélyeztetik a légitársaság jövőjét, és egyben a veszélyeztetik az állásokat – „nem csak a pilótafülkékben”.

A mai leállás során becslések szerint 170 járatot kell törölni, ennek felét várhatóan kedden és szerdán, de a következő két nap repüléseiről még nem tudni pontosan, mert nem világos, hányan jelentkeznek munkára és hányan nem. A légitársaság is elnézést kért az utasoktól és mindent megtesz a sztrájk hatásainak csökkentésére. A leállás csak az Eurowings Germany járatait érinti, az Eurowings Europe és az Eurowings Discover leányvállalatokat nem.

Az Eurowings anyavállalatát az elmúlt hónapokban eléggé sűrűn rázták meg munkabeszüntetések, de végül a Lufthansa és a Vereinigung Cockpit között szeptemberben megszületett a sztrájkhullámot lezáró „részleges” megállapodás, ennek hatálya azonban nem terjed ki a Lufthansa leányvállalataira.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek