Érd alsó elágazás első éles bevetése: haváriakezelés kedd délben

Vörös Attila   ·   2022.11.29. 18:00
21116_E3VA2756_221129

A nemrég beépített kitérők segítségével jelentősen rövidebb szakaszon kellett csak egyvágányozni, így a késések is egész barátságosan alakultak.

Érdekes mozdonyvonat indult el Ferencvárosból kedden dél körül Székesfehérvárra: két klasszik Szili és két klasszik Csörgő alkotta a négytagú szerelvényt. A 112-es és a 131-es Csörgőt, valamint a 014-es Szilit a ránézésre igen szakadt 237-es Szili húzta. Egy tehervonat miatt épp a helyszínen tartózkodott fotósunk, így a mozdonyvonatot is lekaphatta az Érd alsó és Tárnok közti fotóhelyen. Már itt is leeresztett csáppal cammogott el a szerelvény, a térközjelzőnél pedig el is fogyott a lendület. A gépmenet után már türelmetlenül várakozott egy Flirt, az azt követő vonatokat bölcs elővigyázatosságból Nagytétény állomáson megfogták.

A négy mozdony. A műszaki hiba pontosabb okát nem közölték (fotók: Vörös Attila)

A szerelvénymenet nagy nehezen elcsorgott Tárnokig, de közben egyvágányos forgalmi rendet vezettek be. Az egész esemény azért lett érdekes, mert ha minden igaz, most először használták praktikus célokra a kicsit több mint egy hónapja beépített kitérőket az Érd alsó és Érd állomás közti összekötővágány kiágazásában. Természetesen a fehérvári oldal vonatait semmi értelme nem lett volna Pusztaszabolcs felé terelni, viszont arra nagyon is jó az elágazás, hogy a 30a két vágánya között összeköttetést teremtsen, így igen jelentősen lerövidítve az egyvágányozás által érintett szakaszt.

Itt állt meg a tudomány. Néhány perc elteltével előkerült a 237-es Szili csápja, és csigalassúsággal, de megindult a menet Tárnok irányába

Korábban ilyenkor Nagytétény és Tárnok között kellett az egy vágányon tülekedni, a két állomás közti távolság úgy 6,5 km. Az új vágánykapcsolatoknak hála ez most csupán két kilométer körül volt, így jelentősen nagyobb kapacitással tudott működni a 30a vonal. Egy-két szerencsétlenebb sorsú járatot leszámítva csupán néhány perces késések alakultak így ki!

Az első Szili is kipróbálta a kitérést Balatonfüredre tartó vonatával

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek