Engesztelés Napja – egy engesztelhetetlen légi háború

Ez volt az a háború, amelynek során először az arabok lepték meg Izraelt, majdhogynem vert helyzetből sikerült a zsidó állam hadseregének, légierejének fordítani: negyven évvel ezelőtt, 1973 október 6-án Izraelt érte felkészületlenül olyasfajta támadás, mint amivel hat évvel korábban ez az ország és ez a haderő operált. De mint arra Kis J. Ervin „Paradigmaváltás az Izraeli légierőnél” című tanulmánya is rámutat, nem ettől volt más ennek a légiháborúnak a lefolyása, mint a korábbi arab–izraeli konfliktusok: alapvetően új helyzetet jelentett az új és hatásosabb légvédelmi eszközök megjelenése, az első hullám a Szuezi-csatornán át valóságos rakétaernyő alatt indult. A háború röviden így foglalható össze: összehangolt támadás északon és délen, a szíriaiak megállítása a Golanon, az egyiptomiak bekerítése egy merész átkeléssel a Szuezi-csatornán, majd gyors tűzszünet. És mindeközben a 67-esnél kiegyenlítettebb küzdelem a földi csapatok fölött. A szerző engedélyével közlünk részleteket az évfordulón az írásból.

A harmadik arab-izraeli háború után a zsidó államra a szovjet légvédelmi rakéták megjelenésével egy újfajta veszély leselkedett, hiszen a korszerű légvédelmi rakéták színre lépésével a harci repülőgépek légi célpontokká váltak. Az új típusú kihívásra fel kellett készülni, de különösen nehezítette a helyzetet, hogy a korábbi stratégiai partner Franciaország, De Gaulle elnök utasítására, beszüntette Izraelnek a fegyverszállításokat. A politikai vezetésnek egy új stratégiai partnert kellett keresni, amely nem volt más, mint az Egyesült Államok politikai és katonai vezetése.

A tárgyalások eredményeképpen 1968-tól A4 H Skyhawkok, majd 1969-től 50 F-4E és 6 RF-4E Phantom-II (elektronikai hadviselésre felkészített változat), a kor legjobb és legmodernebb elfogóvadászait szállították le. Ezek a típusok döntő szerepet játszottak a Jom-Kippuri háborúban. Az 1970-től induló és három évig tartó front nélküli háborúban a Szovjetunió nemcsak a fegyverszállításokban, hanem a kiképzés megszervezésében is jelentős mértékben segítette az arab államokat. Sok esetben az izraeli határ közelében, sőt a légtérbe berepült arab vadászgépekben is szovjet pilóták ültek. A légvédelmi rendszerek telepítését és kezelésük oktatását szintén a tartósan a térségben állomásozó szovjet katonai szakértők irányították. A jelentős szovjet segítség ellensúlyozására Franciaország Izraellel szemben feloldotta a fegyverembargót. Izrael azonnal megrendelt ötven Mirage III harci gépet, amelyeket soha nem szállítottak le. Az izraeli titkosszolgálat megszerezte a Mirage III tervdokumentációját és F-4 Phantom II hajtóművel 1972-ben megépítette a saját géptípusát, a Kfír-t. Az alapváltozatot 1976-ra teljesen átdolgozták, ez a Kfír C2 konstrukció már alig hasonlított az eredeti francia tervhez, a Mirage-hoz.

Az 1973. évi (Yom Kippur) háború az arabok meglepetésszerű támadásával indult az „Engesztelés Napján”, az egyik legszentebb zsidó ünnepen. Az izraeli légvédelem szinte teljesen tehetetlennek bizonyult. A föld–levegő rakéták csaknem halálos pontossággal lőttek le minden, a hatótávolságukba berepülő gépet, miközben az egyiptomi szárazföldi haderők az ország belseje felé haladtak. A meglepetés traumája után a kékcsillagos gépek óráról órára, egyre jobban visszanyerték az uralmukat az égen. Új taktikát alkalmaztak, hogy elmenekülhessenek a rakéták elől, új módszerrel kerülték ki a halálos égi nyílvesszőket. Az elektronikai hadviselés műszaki arzenálja ekkor biztosította először a használhatóságát. A légi-irányítás és a repülőgépek közötti összehangolt tűzcsapásokkal sok indítóállvány-állomást semmisítettek meg.

Ez a háború egy minőségében teljesen új háború volt, hiszen az arab államok légvédelmi rendszereiben (főleg Egyiptomban) az 1970-es évektől a közepes és nagy magasságon támadó légi célok elleni SA-2 légvédelmi rakéták mellett a kis magasságon repülő célok elleni SA-3 típusú honi, valamint a mozgékony SA-6 csapatlégvédelmi rakéták is megjelentek. Egyes rakétatípusokat már mozgó állványról indítottak. Ugyanakkor ebben a háborúban új taktikát alkalmaztak, először vetették be az elektronikai hadviselés eszközeit. Az „Engesztelés Napi” háború volt az első alkalom, amikor a harcok az elektronikus hadviselésre is kiterjedtek. Az arab országok ekkor már a legmodernebb szovjet légvédelmi rakétarendszereket működtették. Az abban az időben már Vietnamban is széles körben alkalmazott SA-2 rakétákon kívül egy újabb föld–levegő típust, az SA-3-ast is bevetették. Ez már radar-irányítású volt és közepes magasságban, az elődjénél sokkal hatékonyabban pusztított. Rövidebb hatótávolságuk ellenére is ezek a rakéták okozták a legnagyobb veszteségeket az Izraeli Légierőnek.

Az Izraeli Légierő tevékenységét az egész konfliktus alatt a feszítettség jellemezte. A légierőt főleg a légiuralom kivívására és a szárazföldi csapatok tevékenységének támogatására vetették be. A harcok során az izraeliek széleskörűen alkalmazták a F-4 Phantom és a Mirage III típusú harcászati vadászbombázó repülőgépeket, az A-4H Skyhawk típusú csatarepülőgépeket, a Bell-205 (UH-1D), Alouette II és III, valamint Super Frelon típusú helikoptereket.

A légi harcok idején az izraeliek csak az F-4 Phantom és Mirage III típusú repülőgépeiket alkalmazták. A légi harcokban kiderült, hogy az F-4 Phantom típusú repülőgépek a nagy bólintó szöggel és nagy túlterheléssel végrehajtott emelkedéseknél hamar elveszítik sebességüket, és dugóhúzóba esnek.

A lelőtt izraeli pilóták elmondása szerint közepes és nagy magasságon vízszintes síkban nehezen lehetett az F-4 Phantom típusú repülőgépekkel manőverezni, különösen 400-450 kilométeresnél kisebb óránkénti sebességnél. Ezért a kis sebességen való stabilitás és vezethetőség jellemzőinek javítása céljából mintegy nyolcvan F-4 Phantom típusú izraeli repülőgépet különleges, automatikusan vezérelhető segédszárnyakkal szereltek fel, így jelentősen növekedett azok manőverező képessége, ezért a nyolcvan korszerűsített F-4 Phantom típusú repülőgép lehetővé tette légiharc megvívását a MiG-21 repülőgépekkel – kis sebességen, vízszintes fordulókkal. Kis magasságon az F-4 Phantom és Mirage III típusú repülőgépek manőverező képessége a MiG- 21-hez viszonyítva jobb volt.

Amikor légvédelmi rakétákkal oltalmazott repülőterekre mértek csapásokat F-4 Phantom típusú repülőgépek, az optimális terhelés nyolc-tíz 340 kilogrammos bomba, valamint két, egyenként 456 kilogramm tömegű kazettás bomba, vagy két „levegő–föld” osztályú irányítható rakéta volt.

Vadászrepülőgép változatban az F-4 Phantom típusú repülőgépre hat „levegő–levegő” osztályú irányítható rakétát (két AIM-7 Sparrow és négy AIM-9 Sidewinder típusú), a Mirage IIIC típusú repülőgépre pedig két AIM-9 Sidewinder típusú irányítható rakétát függesztettek fel.

A közel-keleti harctevékenységek megvívása során a harckocsik és más páncélozott célok elleni harcra Izrael először alkalmazott tűztámogató helikoptereket. Ezek a Bell-205 (UH-1D), az Alouette II és III típusú helikopterek voltak. Ezenkívül páncéltörő eszközként alkalmazták a francia gyártmányú, AS-11 típusú irányítható rakétákat és az amerikai TOW típusú irányítható páncéltörő rakétákat.

Számos alkalommal egy-két tűztámogató helikoptert lesállásból alkalmaztak. Ezek a helikopterek a harckocsik közeledésére levegőbe emelkedtek, és rakétákat indítottak, főleg a parancsnoki harckocsik megsemmisítésére.

Az izraeli repülőgépek új infravörös csapdákat is alkalmaztak az infravörös, vagy más néven hővezérelt légvédelmi rakéták zavarására. Az infravörös csapda egy speciális üzemanyag-keverékkel töltött, 4 milliméter falvastagságú, 250 milliméter átmérőjű, gömb alakú fémtartály. Ezeket az infracsapdákat néhány másodperces időközönként vetik ki a repülőgépekből és azok égve, kis ejtőernyőkkel ereszkednek le. Egy repülőgép átlagosan tíz ilyen infracsapdát vihet magával (kéz függesztett konténer, egyenként 5-5 csapdával). A keverék a tartályból, annak az alsó részén levő nyílásán keresztül folyik ki és körülbelül harminc másodpercig, nagy hőfokon égve egy „hamis” infravörös célt képez a hőrávezetéses légvédelmi rakéta részére.

Ezért például a szírek által az izraeli repülőgépekre indított körülbelül hatvanhat 9K32 (SA-7, Sztrela- 2) típusú rakétából egy sem talált célba.

A levegő–föld típusú irányítható rakéták közül a leghatékonyabbak a televíziós irányítású AGM-65 Maverick rakéták és a TOW típusú irányítható páncéltörő rakéták voltak. Az AGM-65 Maverick típusú rakétákat a háború befejező szakaszában harckocsik, rakéták és tüzérségi lövegek ellen alkalmazták. Az F-4 Phantom típusú repülőgépek mintegy ötven AGM-65 Maverick rakétát indítottak, amelyekből több mint negyven telitalálat volt, a többi három méteren belül csapódott a cél közelébe. A rakéta indítása után a repülőgép azonnal rakéta elleni manővert hajtott végre és más feladat teljesítésére tért át.

(...)

Az Izraeli Légierő mindig tudott újat nyújtani. A harci fogások széles tárházát alkalmazva
valami váratlan, valami meglepetésszerű a fegyveres küzdelemnek már a kezdeti szakaszában
a légi fölény kivívását jelenti, amely a légi uralomhoz vezet. Izraelnek jelenleg nem 360 fokos hadviselésre kell felkészülnie. Egy ilyen hadviselést a hátország hiánya, a korlátozott emberi erő és technikai eszközök száma miatt nem tudna viselni.

Ezért a jól bevált és alkalmazott koncepció, a rövid időtartamú, de erőteljesen koncentrált
csapásmérés a jellemző. Ennek a fő hadviselési ereje a légierő, amely egyetemlegesen alkalmazza a felderítés, az adatszolgáltatás és az elektronikai hadviselés legkorszerűbb eszközeit.

Mindezek is igazolják, hogy az Izraeli Légierő folyamatosan fejleszt, újít, modernizál, technikai
felkészültsége a legmagasabb szintű és egységei bármikor, bárhol bevethetők, bizonyítva,
hogy az Izraeli Légierő a továbbiakban is őrzi és megvédi országa légterét. A cél: a leggyorsabban odaérni, a legnagyobb csapást mérni, majd visszatérni.

(A háború légi mérlege: Izrael 102 gépet vesztett, köztük 32 F-4-est, 53 A-4-est és 11 Mirage-t, 53 pilótája halt meg. A Dávid-csillagosok 172 egyiptomi gépet lőttek le légiharcban, míg izraeli oldalon a légiharc-veszteség 5 és 21 közé tehető, a többi a földi légvédelem áldozata lett. A teljes egyiptomi gépveszteséget 235 és 242 közöttire, a szíriai légierő összes elpusztult gépét 135 és 179 közöttire becsülik, az adatok mindmáig bizonytalanok és vitatottak, de az arányok világosak. Izraeli lapok ezekben a napokban a háború tanulságai mellett a megbuktatott Mubarak elnök szövegével is foglalkoznak, eszerint a megdöntött egyiptomi elnök kezdte a háborút: a légierő parancsnokaként és harci pilótaként ő adta le az első lövést a Jom Kippur-i háborúban, amint gépével – hat perccel a földi akciót megelőzve – támadott meg  egy izraeli kommunikációs központot a Sinai-félszigeten.)

* * *