Elmúló vasútvonalak a Berva-völgyben

Az egri Berva-völgy valaha mesei szépségű vidéke – akár ipartörténeti vonatkozása révén – mégis megérdemel némi fokozottabb figyelmet, már csak azért is, mert a terület keskeny és normál nyomtávú vasúttal egyaránt büszkélkedhetett múlt századi története során.

A Berva-völgy Eger északi, Felnémet városrészében található, a Bükk-hegység kelet–nyugati irányba nyúló mélyedése. A korabeli képeken gyönyörű területnek azonban más sorsot szánt a XX. század: itt épült fel az egri Finomszerelvénygyár.

A II. világháborút követően ésszerűnek tűnt az ipari létesítményt a várostól távolabb elhelyezni, lehetőleg egy jól védhető völgyben, sok-sok különálló épületben. A hivatalos közlés szerint 1949–50-ben felépült komplexum (valójában 1953-ban fejeződtek be a munkák) 1954-ben már az „Élüzem” megnevezéssel is büszkélkedhetett, és a vidéki iparosítás jegyében a környék főként mezőgazdasági lakosságából jelentős mennyiségű munkást szippantott fel. A csúcsidőszakban a nehézipari komplexum 3663 embert foglalkoztatott.

Ennyi embert eljuttatni a munkahelyére csakis vasúton volt ésszerű, amely feladatot két vonal volt hivatott ellátni. Az egyik a Felsőtárkányi Állami Erdei Vasút szárnyvonala volt, amelyet a Berva-hegy oldalában lévő, akkor még kis méretű mészkőbánya, a mai óriásbánya elődje 1938-ban hívott életre. A keskeny nyomközű, 760 milliméteres nyomtávolságú, 9 és 12 kilogramm per folyóméteres, hevederes illesztésű sínekből felépült vonalon a Finomszerelvénygyár részére kétvágányú állomást építettek. Az állomás kicsiny szolgálati helye a kétezres évek elején, a szétlopott pálya módszeres és tervezett felszedésekor még állt, és egy illegális lakója szépen karbantartotta, a környéket parkosította. 2005 őszén az épület még romosan, de dacolt az idővel, a pálya helyére pedig útépítési hulladékot öntöttek le. Az épületet 2008-ban az építési hulladék elszállításával párhuzamban túrták el. A keskeny nyomközű vasút szárnyvonalának maradványai a nyomvonalon sokhelyütt fellelhetők: egy-két régi átjáróban sínszálak fordulnak elő, a bozótosban szelvénykövekre bukkanni, és a talajt kicsit eltúrva a korhadt talpfák és a jó állapotban lévő, fabetétes vasbeton aljak is előbukkannak.

A megszűnt kisvasút helyett később drótkötélpálya szállította a bányából a mészkövet az őrlőműbe, amely az Eger és Felsőtárkány közti közút mellett volt található, és iparvágányával együtt 2012 tavaszán és nyarán bontották el. Az őrlőműben akkor szűnt meg a munka, amikor svéd tőkéből felépült az új, a bánya közelében elhelyezett üzem, amelyhez a berva-vögyi iparvágányból kiágazó új sínpárt is lefektettek. Ez az úgynevezett OMYA iparvágány, amelyről széles körben jelennek meg fényképek Szergejes tehervonatokkal.

A kisvasút ideális eljutási lehetőséget kínált a felsőtárkányiak számára, akik néhány száz méter sétával érték el a megállóhelytől az akkor még vörös csillaggal díszített, munkásokat ábrázoló domborművekkel is ékesített, markáns gyárkaput.

Egy hatalmas kommunista üzemnek azonban elengedhetetlen kiegészítője volt a nagyvasúti összeköttetés, amelyet Eger-Felnémet vasútállomás negyedik vágányából kiindulva vonzó környezetben teremtettek meg hevederes rögzítésű, 34 kilogramm per folyóméteres sínekből vasbeton aljakra rögzített, 40 kilométeres óránkénti sebességgel járható pályával. A Berva-völgyi vonalból viszonylag hamar kiágazott az őrlőműbe tartó iparvágány, amely a Finomszerelvénygyár hanyatlását követően is élettel töltötte meg a vonal legalsó szakaszát. Itt következik két fontosabb műtárgy: a Berva-patak áteresze nem mondható jelentős látványelemnek, fontosabb azonban a kisvasút fölött átívelő híd, amelynek unalmas vasbeton szerkezetét és talapzatát a vonal támfalait is meghatározó és Egerben korabeli családiház-építési divat terén is jellegzetesnek mondható fehér bervai mészkő díszíti.

A műtárgyat követően finom jobbos ívből enyhén balra fordul a vonal elérve a kétezres évek pályarongálásának helyszínét: egy vonalbejárás során itt, a balról nyárfaerdővel övezett, jobbról szántófölddel szegélyezett területen loptak bele először a használaton kívüli iparvágányba.

Néhány száz méter után mindkét oldalról sűrű erdő szegélyezi a vonalat: mivel az ipari létesítmény védelmét is szolgálták a fák, ezeken a területeken az erdőgazdálkodás nem bántotta a növényzetet, így egészen öreg fákkal is találkozni. A gyárkaputól háromszáz méterre található a személyszállítás máig élő maradványa: egy méretes, széles és hosszúra nyúlt peron, amely utal arra, hogy itt bizony nagy tömeg mozgatását biztosította a vasút. A peron végéről kellemesen lankás betonjárda vezetett le a gyárkapu elé, amelyet a környék területértékesítései révén most két helyen kerítés szakít meg, és kamionok parkolnak a széles járdán, míg másutt az öregedő erdeifenyők toboztengere takar.

A vonal ezt követően eléri az ipari létesítmény bejáratát: a régóta zárt, rozsdás lánccal eggyé érett kaput a gyár portaszolgálata volt hivatott nyitni: a számukra kialakított feljáró még ma is megtalálható a sűrű növényzet közt. A vasút Eger-Felnémettől szinte folyamatosan emelkedik, ám a gyárkapu szintjében eléri legnagyobb magasságát, és onnantól az emelkedő völgy aljával kerül egy síkba. Felfelé haladva jobbról szinte végig a hegy meredek oldalfala szegélyezi a vonalat, fehér mészkővel díszített támfalakkal. (Ez jó védettséget is adott az üzemnek, ahol szükség esetén haditermelés is beindítható volt, sőt, óvóhelyekkel is rendelkezett.)

A személyszállítás az Eger környéki autóbusz-hálózat fejlődésével, a helyi 10-es és 14-es viszonylatok indulásával párhuzamban fokozatosan elsorvadt a vonalon. A 14-es autóbuszok jelenleg is a gyárkapu előtt fordulnak vissza. (A gyár fénykorában egyes járatok egészen feljártak a völgybe, több helyen megállva a gyár területén.)

A romos 22-es üzemnél ért véget az iparvágány, és a 2012 tavaszi–nyári bontási hullámot követően egyedül itt, a 22-es épület előtt maradt meg egy útátjáróban két sínszál. Idáig vélhetőleg már régebb óta nem jöttek fel vonatok, mivel régi közművesítési nyomok és rábetonozások is látszódnak a sínpálya maradványain. A gyár jellegzetes kéményével nagyjából egy síkban volt megtalálható a vágányhálózat, ahol a kocsirendezés is folyt. A Finomszerelvénygyárból a nyolcvanas évek végén még ment el rakott tehervonat az akkori Szovjetunióba és Csehszlovákiába. A vonatokat M43 (Kisdácsia) továbbította. A kommunista élüzem a rendszerváltozás után sorra veszítette el piacait és megrendelőit: a 3500 dolgozó nagy része az évek alatt elvesztette az állását, és napjainkra a területen sok kisebb cég bérel vagy birtokol régi üzemcsarnokokat, ám a gyár nagy része elhanyagolt, romos és gazos.

Az üzemi területen több lépcsőben hajtották végre a vasút elbontását, de 2012 nyaráig a vonal beért a rendszerváltozás után Berva Rt. néven tovább élő cég területére. A bontás során a sínek mellett a vasbeton aljakat és a rögzítésre szolgáló alkotóelemeket is elszállították, csupán a szelvénykövek és a zúzottkő ágyazat utal arra, hogy néhány évtizede itt virágzó forgalmú iparvágány futott.

A Berva-völgyi vasutak elhalása nem rejteget meglepetéseket: a keskeny nyomközű vasút eltűnése a völgyből országos jelenség része volt a 80-as években, a nagyvasút felhagyása pedig természetes velejárója a rendszerváltozás után elpusztult, múlt rendszeri nagyvállalat történetének. A völgyben végighaladva azonban nem csak a pusztulás nyomai láthatók: néhány helyen modern kort idéző új létesítmények magyarázzák, hogy miért is van kamionok által kitaposva a területre vezető aszfaltút. Legalább két helyen található meg az Új Magyarország Fejlesztési Tervet éltető molinó, amely utal arra, hogy ha nem is pezseg, de nem múlt el teljesen az ipari élet a völgyből.

Hogy egy meglévő, a jövőben is jól fejleszthető, világháború után óvatosságból eredő széttagoltsága révén napjainkban éppen a sokoldalú felhasználást kínáló ipari területről miért tűnik el 2012-ben az iparvágány harminc kilométerre a nagy forgalmú 80-as vonaltól, azt már bonyolultabb lenne hathatósan megindokolni.