Eje-ünnep Szolnokon, versenyekkel, bemutatókkal

iho   ·   2013.09.18. 17:45
cim
Az aktív ejtőernyősöket szervező Magyar Ejtőernyős Szövetség és a hagyományápolással foglalkozó Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége együtt rendezi a hétvégén az I. Országos Ejtőernyős Találkozót. Mint azt az esemény weboldalán írják, „a világháborút követő civil és katonai ejtőernyős nemzedék tagjai közül sokan még köztünk vannak”, és az elmúlt években több 50-70-évet is betöltött egykori ejtőernyős jelentkezett a kluboknál azzal, hogy évtizedes kihagyást követően újra szeretnének ugrani, kipróbálva az ejtőernyős technika új vívmányait és újra átélni a szabadesés élményét.

A szervezők számításai szerint a katonaságnál, a félkatonai (MHS, MHSZ) és civil klubokban összesen vagy százezren hajtottak végre Magyarországon ejtőernyős ugrást. A rendevény célja megszólítani azokat, akik valaha ugrottak, és szeretnének találkozni egykori társaikkal, korosztályuk ejtőernyőseivel.

(fotók: ejenap.hu, Magyar Ejtőernyős Szövetség, Facebook)

A szervezők sok érdekes évfordulót is felsorolnak, amelyek erre az évre aktuálissá teszik a megemlékezést: Poppe Kornél az első „magyar vonatkozású” ugrás végrehajtója volt ballonból 1918-ban, ugyanebben az évben Boksay Antal volt az első magyar ugró repülőgépből, és amint erről az iho/repülés is beszámolt, ugyancsak 1918-ban, augusztusban hajtotta végre feltehetően a világtörténelem első „éles”, menekülő ugrását égő repülőgépből Hefty Frigyes. 1938 szeptemberében alakult meg az első magyar ejtőernyős szervezet, 50 éve alakult a mai Bercsényi Zászlóalj jogelődje, és ötven éve Magyar Miklós lett az első magyar, aki megugrotta az ezrediket.

A szandai sportrepülőtéren, már péntek délutántól szombaton és vasárnap estig bemutatók és versenyek követik egymást, a nézők  és persze a szamabeliek is megismerkedhetnek az olyan modern formákkal, mint  a szárnyasruha-repülés, de lesznek olyan „hagyományos” műsorszámok is, mint szabadeső és kupola-formaugrás. A katonai reptéren lévő múzeumban megtekinthetőek azok a gépek, amelyekből a magyar ejtőernyősök az előző évtizedekben ugrottak, megemlékeznek a legkiválóbb magyar ejtőernyősök egyikéről, Hüse Károlyról, klubok és alakulatok szerveznek bajtársi találkozókat. előadásokat tartanak a hazai ejtőernyőzés történetéről és mai helyzetéről.

És persze príma versenyek is lesznek, több mint hetven résztvevővel: a centis pontosságot igénylő célbaugrások mellett – külön kategória lesz az amatőr ugrók célraszállása, és a katonák célbaugrása, ahol az a fontos, hogy a bekötött nyitás után adott körben mennél közelebb érjenek földet egymáshoz a csapattagok – lesz egy igen látványos modern versenyszám is, a swoop. Ennek az a lényege, hogy az ugró földközelben repüljön be mennél nagyobb távolságot egy két méter magas kaputól.

A repülőgépek, amelyek az ugrókat a magasba emelik: L-410, An-2 és Cessna 182-es, az Avia-Rent Kft. szervezésében, az esemény fővédnöke pedig a két szövetség elnöke mellett a honvédelmi miniszter. Nyitás szombaton reggel, regisztráció és további információk az esemény weboldalán és facebook-oldalán találhatók, és ami még fontos: kétezer forintért mindkét napra szól a belépőjegy, és ebben benne van egy-egy adag meleg étel ára is.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek