Egy hétvége, két katasztrófa

iho/közút   ·   2011.07.24. 19:56
1100724_kina_busz_lil

A szuperexpresszek ütközéséről már beszámoltunk, a megelőző napon, pénteken pedig egy buszbaleset döntött gyászba számos családot, az eredetileg 35 fős buszban 41 ember lelte halálát, miután – a hat túlélő elmondása alapján – egy kisebb robbanást követően kigyulladt, és igen gyorsan ki is égett a jármű.

Az egyik szemtanú szerint a busz olyan gyorsan égett, hogy mire a sofőr megállította, több utas már halott volt. A gyanú szerint a túlterhelt emeletes buszon ráadásként még gyúlékony anyag is volt, ez okozta a gyors katasztrófát. A lángok a vázszerkezeten kívül mindent felemésztettek, az összeégett maradványok azonosításához DNS-vizsgálatra lesz szükség.

Ennyi maradt a kétszintes buszból

Kína közlekedési hálózata gyorsuló ütemben fejlődik, és a fejlesztések elképesztő számokat mutatnak. Az elmúlt hétvége két sajnálatos balesete azonban felveti a kérdést: a gyorsaság mennyiben megy a minőség rovására? A tegnapi vasúti baleset még nem is Kína leggyorsabb pályaszakaszán történt, mégis komoly veszteségekkel járt, rossz belegondolni, mi lenne az eredménye egy hasonló ütközésnek másfél-kétszer ekkora sebesség mellett.

Időközben tovább nőtt a tegnapi, Vencsu (Wenzhou) mellett történt vasúti szerencsétlenség áldozatainak és megtalált sérültjeinek száma, egyes jelentések szerint negyvennél is több, de legalább harmincöt halottról és kétszáznál több sérültről tudnak a mentőegységek.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Személyvonat siklott ki Lengyeltótiban

MÁV/iho   ·   2024.06.18. 10:20

A Desiro három tengellyel lépett ki a sínekről. A Kaposvár–Fonyód vonalon és a Helikon interrégióknál jelentős késéssekkel kell számolni. Az eseményhez a dombóvári segélyvonat vonult ki.

Vasút Repülés Hajózás Nagyvasút Légiközlekedés Belvíz

Brüsszel döntött: 2040-ig el kell készülnie a Budapest–Bukarest NSV-nek

iho.hu   ·   2024.06.17. 11:45

Jóváhagyták a TEN-T transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó új uniós rendeletet, benne a magyar és a román főváros közötti nagy sebességű vasút megépítésére vonatkozó passzust. A döntés végleges, a hálózatot három lépésben fejlesztik tökélyre, a végső határidő 2050.