Egri égi nyüzsgés: sárkányok, ultralightok, girók

A Halley Kft. szervezésében és Molnár Zoltán személyes kezdeményezésére évről-évre családias, mégis nagyszabású találkozó zajlik a hullámos egri reptéren. Az egyik oldalon a sárkányok, a másikon az ultralightok és kisgépek sorakoznak fel: a sárkányok szinte mind a cég építette szárnnyal és trike-kal, az ultralightok között pedig ott vannak az Egerben készült ügyes és csinos Apolló Foxok.

A találkozó régi közkeletű megfogalmazás szerint az önfeledt molylepkék laza örömrepülése jegyében zajlik. A déli 16-os irány a felszállóké, a 34-es a leszállóké, általában a sárkányokon is van rádió, akad, akinél nincs, de a legfőbb műszer, a Mark 1-es páros szemgolyó minden pilótának rendelkezésre áll, úgyhogy komoly zavarok nemigen történnek.

Lehet, hogy más repülőrendezvényen feltűnne a közönség felett húsz méteren fordulózó hátimotoros, vagy az áthúzó kisgép, de a lényeg természetesen a repülés szépsége és a levegőben terjengő derű (no jó, egy-egy kétütemű sárkánymotor után bizonyos szagok is érződnek): itt a sok kis gép, itt a sok repülőhaver, a színpadon énekelnek, déltől az egyik hangárban ott serceg a finom hús, kolbász és kétféle hurka, nem esik: szép az élet.

A sok fel- és leszálló utas- haver- és haverina-repültetés közepette néhány igen komoly bemutatót is láthattunk. Kiemelkedően a legérdekesebb egy szép sárga autogiro repülése volt: Filipovits Attila, akit leginkább Fertőszentmiklóson találhatunk meg, olyan programot repült, hogy mellettem harcedzett kisgépes-sárkányos jóemberek köszörülték a torkukat, valahogy úgy, hogy: azannya, ezt se tudtam volna megcsinálni, meg ezt se.

Mert az egy dolog, hogy miután a motorról egy ügyes áttétel révén felpörgeti a meghajtásban amúgy nem részesülő kétágú rotort, milyen gyorsan a levegőben terem a sárga madárka. És az sem érdektelen, bár nem annyira meglepő, ahogy kilencven fokos bedöntéssel nagyon szűken és látható biztonsággal fordulózik. De amikor praktice megáll a levegőben, helikoptert játszik némi merüléssel, majd orrocskáját lebólintva nulla vízszintes sebességből ismét nekiered - no ez az, amit sűrű és olykor idézhetetlen indulatszavakkal kommentáltak a körülöttem álldogáló, ultralightban tisztesen megőszült trájkos családapák.

Azért is érdemes erről a repülésről részletesebben beszélni, mert az autogiro mint repülőeszköz-féleség nálunk csak nemrég bújhatott elő a kisérleti kategóriából: és ahol egy ilyen szerkezet megfordul, ott hatalmas érdeklődést kelt, ami magyar viszonyok között például abban is lemérhető, hogy többen kíváncsiak az árára, mint a technikai megoldásaira. Reptérigénye gyakorlatilag nincs, nemhogy hangárban, de a garázsban is elfér, majdhogynem helikopterként száll le, igaz, ahogy Attila elmesélte, ahhoz, hogy jól repülje az ember, sok mindent el is kell felejteni a hagyományos motorossárkány-, sőt, motorosgép-beidegződésekből is.

Ugyancsak szépet repült egy Fox-szal Ludányi Csaba: nem műrepült, mert egy ilyen géppel nem lehet/szabad műrepülni, de ami a műrepülésig megtörténhet vele, az megtörtént: nagyon dinamikus program, olykor nagyon alacsonyan, roppant látványos fordulókkal, áthúzásokkal, csúsztatásokkal.

Molnár Zoltán ilyenkor nyilván annyira a centruma a történéseknek, hogy nem lehetett leülni vele egy nyugodt interjúra – remélem, majd mihamarabb sor kerül rá, hiszen ha van Magyarországon igazi repülőgépgyártás, akkor azt az ő cége jelenti elsősorban. És ma Magyarországon repülőgépet gyártani, eladni, sikerre vinn nem  egyszerű dolog.