Csúszótalp és a pilóta talpa: futómű-futam 1.
A komoly sikert aratott légcsavar-sorozatunk után (itt vannak a fejezetek: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5., befejező rész) most a repülő szerkezetek egy másik fontos részegységének történetéből és érdekességeiből próbálunk ízelítőt nyújtani, ez pedig a futómű. Az aviatika kezdeteitől jelentett komoly fejtörést a konstruktőröknek és a pilótáknak, hogy valahogy el kell indulni és valahogy meg kell érkezni, és mindkét folyamatban valamivel mozogni kell a levegő előtt és után a földön is. Erre az első adódó logikus választás a pilóta lába volt, és érdekes, hogy ennek a megoldásnak milyen komoly reneszánszát éljük a mai repülésben is.
Ám hiába ismerte a felhajtóerő hasznosítását, ha nem jött rá az aerodinamikus, a felületek változtatásával történő kormányzásra. Ahelyett a lábai nyújtogatásával keltett súlypont-áthelyezéssel próbálta irányítani siklógépeit. Mint tudjuk, az utolsó alkalommal sikertelenül. Lecsúszott, súlyosan megsérült s a zuhanás okozta sérüléseibe másnap belehalt.
A kormányzás ilyen, de sok mindenben tökéletesített módját csak sok évtizeddel később sikerült megoldani a Rogallo-házaspárnak a róluk elnevezett, eredetileg visszatérő NASA űreszközök leszállítására tervezett szárnnyal, amelyből kifejlődött a sárkányrepülés. Ennek egyik formája ugyancsak a lábakat feltételezi futóműnek, aztán jött az átmenet, a motoros sárkányok világa: Magyarországon Hlács Ferenc szerelt egy – ha jól emlékszem MZ- – motort a gyalogsárkány árbocára, de még ő is nekifutásból startolt, aztán kialakult a mai motoros sárkányok nemzedéke, amelyet már „komoly”, háromkerekes futó jellemez.
Lilienthallal ellentétben a Wright-fivérek tehát előbb kialakították az ugyancsak lábról indult és lábra érkező siklógépeik aerodinamikus felületekkel történő kormányzását, ami végül sikerre vitte a motoros-kétlégcsavaros Flyerüket is. De azt is tudták, hogy az igazi áttörés az, ha nem az atlanti dűnéken lerohanva, hanem sík felületen képesek felemelkedni, ehhez pedig plusz sebesség kell.
Praktikus és a részletekre is figyelő amerikaias fejlesztésük révén eleve kiküszöbölték a kezdősebesség lábon nekifutással való elérését, vagyis a futkosást: gépüket egy gravitációs katapulttal gyorsították fel. A startpályát alkotó, bekent deszkasíneken a Flyer a kettős csúszótalpán várakozott, orrához rögzítve egy kábel, amely egy oldalt álló toronyszerű emelvény tetejére függesztett súlyos tömbhöz kapcsolódott. A gép úgy startolt, hogy már ment a motor, forogtak a légcsavarok, és amikor a nagy súly leesett, az orrára kötött kábel berántotta a gépet, így gyorsította a kezdősebességre.
De nem telt el sok idő, amikorra a motorok megerősödtek és ezt az indítást felváltotta a már kerekes repülőgépek saját erővel történő nekifutása, majd a leszállás utáni biztosabb kigurulása. Ahány úttörő aerodinamikus, annyi és annyiféle kerék jelent meg a gépeken akkortájt. És mert a XX. század elején feltalálták a gyors motorcsónakok, az akvaplánok lépcsős hasú testének a vízellenállást csökkentő kiemelkedését, a repülők is áttértek a sík és akadálymentes „vízi reptereken” való röpködésre.
A futóművek a hőskortól kezdve szédületes fejlődésbe kezdtek, de közben, mint láttuk, a lábon nekifutás sem halt ki végleg. A siklóernyősök máig így indulnak, sőt, akár álló helyzetből is! A banán alakú siklóernyőket a széllel szemben kilobbantva egyből az emelőszélbe emelkedhetnek, és ebben a kategóriában is megjelent a motor, amit a delikvens légcsavarostul a hátán hord, a nekifutás ezesetben is futás, szerencsés esetben néhány lépés erejéig.
Néhány igen érdekes kivétel a közelmúltból: az Istenek a fejükre estek című príma namíbiai komédiában akad egy érdekes jelentet, amikor a főhős a főhősnővel egy ultralighton menekül, amit felszállás előtt alakít át lábonhordott repülőgépre.
A vitorlázó szerkezetek között is akad egy, amely különös mód egyesíti a repülőgépet a futó futóval: sajnos sokat nem sikerült megtudni az alábbi videón látható gépről, de lehetséges, hogy tényleg felületekkel vezérelt aerodinamikus kormányzással rendelkezik, ez esetben ez lehet a világ egyik legegyszerűbb „igazi” repülőgépe, a legegyszerűbb futómegoldással.
A csúcsot manapság a „madáremberek” alkotják, akik denevérszabású overalljaikban magasról leugorva, kézzel-lábbal kormányozva akár műrepülnek is. Sőt, ha kis rakétákat is magukra erősítenek, emelkedhetnek is. Ennek a műfajnak is persze megvannak a maga sajátosságai, és hogy ez mennyire kockázatos lehet, azt a magyar repülőruhás sportpilóta kínai katasztrófájánál is láthattuk. Ugyanakkor a wingsuitos pilóta leszállás előtt ejtőernyőt nyit és ejtőernyős módon érkezik a földre.
Illetve: megtörtént az emberi repülésnek már az a feltehetően őrültségben sem felülmúlható formája, amit egy kaszkadőr, Gary Connery kísérelt meg, és túl is élte a dolgot: nem használt futóművet, vagyis nem szállt le sem kerékre, sem lábra, nem nyitott ejtőernyőt, hanem földetérésképp egyszerűen belerepült egy e célra kirakott hatalmas kartondoboz-rengetegbe. Nem valószínű, hogy a módszer elterjedne az aviatikában.
***
Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!