Csak azért is fotózás!

Legutóbbi cikkünkben egy olyan fotózásról számoltam be, ahol az adott képnél szinte minden szerencsésen összejött, a hely, az időjárás, a mozdony iránya. Szinte lehetetlen helyzetből minden jóra, és kedvezőre fordult. De, ahogy mondják, a szerencse forgandó. Ezúttal egy olyan nap történetét írom meg, amikor egyszerűen minden ellenünk dolgozott, és amikor már azt hittük, hogy nem lehet ennél rosszabb, kiderült, hogy mégis...

2013. december hatodikát írtunk, a számunkra hosszúra nyúlt nyár, és szerencsés ősz után immár beköszöntött a tél. Az időjárás hidegre fordult, a nappalok rövidülnek, az őszi forgalom is lemenőben. A nyári külföldi fotótúráink anyagi javainkat felemésztették, és a fizetést még a mikulás sem hozta meg. Az időjósok viharos szelet, és reggelre csapadékot jeleztek. Mi tegyünk hát, aludjunk téli álmot, maradjunk otthon, és foglalkozzunk végre a feldolgozásra váró képeinkkel? Így lenne logikus. De ilyenkor valahogy mindig az jár a fejünkben, ha hajnalban nem arra voksolunk, hogy menjünk fotózni, akkor vajon mennyi mindenről fogunk lemaradni. Aztán ha mégis megyünk, akkor csak a nap végén derül ki, hogy érdemes volt-e, vagy nem. Végül is rábeszéltünk magunkat a fotózásra, az úti cél az 1-es vasútvonal, messzebbre most nem futja. Reggel szemerkélő havas esőben indultunk útnak. Legalább az ígért viharos szél elmaradt, gondoltuk akkor. Út közben felmerült a kérdés, hogy konkrétan a vonalon hol is fotózzunk? Most újabb helyekre vágytunk, ami értékesebb és nagyobb kihívás is egyben, no meg ha a régi jól bevált helyekre megyünk, akkor arra időnként az a reakció, hogy semmi újat nem tudunk már. Megérkeztünk a vasút mellé, és elkezdődött a helykeresés. Bár hárman indultunk útnak, és nem távolodtunk el nagyon egymástól, de végül mindenki a maga feje után ment. Aztán kisütött a napocska is, ami télen időnként igencsak rosszul tud jönni, hiszen az alacsonyabb napállás miatt a fásabb, domborzatosabb helyek mellett a vasúti pálya beárnyékolódik. Így ami helyet találtam, az sem lett az igazi. Viszont végre kapást jelzett a vonatdroid, Győr felől elindult felénk a 018-as Szöcske, és remélhetőleg nem gépként, hanem tehervonattal! Lehet, hogy ez lesz a nap témája? Gyorsan otthagytuk ezt a környéket, és átmentünk oda, ahol tökéletesen fogja sütni a nap a vonatot, Szár vasúti megállóban, az ívben. Ahogy odaértünk, egyből szélvihar fogadott. Olyan széllökések voltak, hogy majdnem elvitt minket is. Gondoltuk itt megvárjuk a Szöcsit, és húzunk vissza. Hosszú várakozás közben egyszer csak megjelent az égen egy kisebb felhőcsokor, és ahogy a vasútfotózás képzeletbeli törvénykönyvében meg van írva, pont akkor takarta el a Napot, amikor a várva várt vonat végre megjött. Pedig előtte és utána verőfényes napsütés volt! Mit mondjak... Nem voltam felhőtlenül boldog, illetve „felhőtlenül” mindenképp az lettem volna, de így... Minden sötétbe borult, legalábbis a vonat környékén, és közben továbbra is fújt az orkánszerű szél. A kép meg olyan lett, amilyenek a körülmények. Egy gyors melegedés után aztán visszamentünk az eredeti helyre, oda, ahol kezdtük a napot. Ahol én álltam, ott a napállás nem volt jó, viszont újabb felhők érkeztek, amelyek egy ilyen helyzetben segítségemre lehetnek. A háttérben pont jó helyen voltak, így kiegyenlítődtek a fényviszonyok. Gyorsan kipucoltam az új fotóállásomat, eltűntettem az útból a zavaróan belógó ágakat és vártam, hogy jöjjön valami. De nem jött semmi. Csak a felhők kezdtek oszladozni, előbb a háttérben, majd utána felettem is. Így a fényviszonyok ismét igencsak kedvezőtlenekké váltak. Az orkán itt is fújt, időnként lökött rajtam egyet-kettőt, ha olyan kedve volt.

Aztán amikor már minden ellenem fordult, fények jelentek meg a távolban a sínek fölött. A fényszórók és a színek alapján először nem is tudtam miféle szerzet jöhet, de a hangja alapján biztos voltam benne, hogy tehervonat. Ahogy picit közelebb ért, már ki tudtam venni miről van szó, ez a DB Transmontana, egy viszonylag friss téma, amiről még nem volt eddig képünk. És mikor jött? Pont a legrosszabb fényekben. Ennél már rosszabb nem is igen lehetne, sebaj, egy próbát megér. Közeledik a vonat, de eközben a hátam mögül is hangokat hallok. Odanézek, onnan meg éppen egy Flirt érkezik, ami biztosan bele fog mászni a fényképembe, kitakarva a Transmontánát.

Szóval mégiscsak lehet ennél is rosszabb a helyzet, de egy kétvágányú vasútvonalon sajnos ez is benne van a pakliban. Még mindig nem ért ide a vonat, viszont eszembe jutott egy régebbi képem, aminél hasonlóan szorult helyzetben voltam, és végül a dolgot az előnyére fordítottam. Akkor hát legyen belőle együttállás, meglövöm abban a pillanatban, amikor olyan távolságra vannak egymástól, mintha integetne egymásnak a két szembejövő vonat. Így amolyan „pillanatkép az 1-es vonal forgalmáról” lesz a kompozíció, egy itt szokásos Flirt és egy szintén ide illő tehervonati együttállással.

Fotózás után még sokáig nézegettem a képet, hogy tetszik, vagy nem tetszik, de be kell érnem ezzel, mert az adott körülmények között ennyire futotta. És újra feltettem magamban a kérdést, legközelebb megéri-e egyáltalán elindulni ilyen körülmények között? Amíg egy hajszálnyi esély van a sikerre, addig szerintem mindenképp, mert a kitartás előbb-utóbb csak meghozza a gyümölcsét.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!