Kétszázezer tonna hulladékot szállít el vasúton az RCG
Egy új törvény értelmében a tíz tonnát meghaladó össztömegű hulladékot vasúton kell fuvarozni, ha a távolság meghaladja a háromszáz kilométert.
Egy új törvény értelmében a tíz tonnát meghaladó össztömegű hulladékot vasúton kell fuvarozni, ha a távolság meghaladja a háromszáz kilométert.
A Duisport, a dortmundi kikötő, a DeltaPort és a KSW árufuvarozó magán-vasúttársaság közösen igyekeznek csökkenteni a teherautók számát Észak-Rajna-Vesztfália szövetségi tartományban.
A tengeri és vasúti árufuvarozás közötti lánc optimális működésének kulcsa az együttműködés.
Tavaly szeptember és idén június között négyszer annyi gabonát, 1,1 millió tonnát szállítottak tehervonattal, mint a 2021. szeptember–2022. júniusi időszakban.
A lépéssel felgyorsulhat és növekedhet a vasúti árufuvarozás volumene a két ország viszonylatában.
Az oroszországi helyzet megterheli a kínai vasúti árufuvarozókat: a közelmúltban tapasztalható monopólium ellenére az áruforgalom visszaesést mutat. Merre menjenek a kínai vonatok?
A Németország nyugati részén, a holland határig vezető, nagy forgalmú korridorvonalat most szeptember végéig zárták ki a forgalom elől.
A hamburgi kikötőt kezelő logisztikai vállalatnál a bevétel 6,7 százalékkal, a konténerforgalom pedig 14,6 százalékkal esett vissza.
Az MSC hajózási és logisztikai cég belga leányvállalata tizenöt villamosmozdonyt rendelt a Siemens Mobility-től.
A Baltikumon át is lehetne szállítani, de ez csak akkor lehetséges, ha az Európai Bizottság vállalja az irányítást.
A desiói és a San Stino-i logisztikai központok egy leányvállalat alá rendeződtek, az ügyfelek ezzel egyetlen, megerősített forrásból profitálhatnak.
A lengyel terminál vasúti részén újabb három vágányt épített ki a lengyel infrastruktúra-kezelő PKP PLK, elősegítve még több tehervonat tranzitját és növelve a szállítási kapacitást.
A leendő hollandiai Gelderland terminálnál nem épül ki felsővezeték-hálózat, környezetvédelmi okok miatt viszont dízelmozdonyok sem pöföghetnek. A megoldás: a vonatok lendületből érkeznek majd.
A litván nemzeti vasút árufuvarozási ága százmillió euróért szerezne be saját vontatójárműveket.
A nem daruzható félpótkocsik szállítására is alkalmas szolgáltatást 2024 elejétől lehet majd igénybe venni.