A felére esett vissza a vasúti árufuvarozás tavaly Észtországban
Az Oroszországot sújtó uniós szankciók okán gyakorlatilag megszűnt a kelet–nyugati irányú forgalom.
Az Oroszországot sújtó uniós szankciók okán gyakorlatilag megszűnt a kelet–nyugati irányú forgalom.
Az igazán gyors teherszállítási szolgáltatás az ország középső részén, Csungking és Csengcsou városai között vehető igénybe, egyelőre tesztjelleggel.
Hétszáz méter hosszúra bővíti ki az ausztriai központú vasúti fuvarozó a létesítmény négy rakodóvágányát, így hosszabb egységvonatokat is ki tudnak majd szolgálni.
A létesítmény vasúti infrastruktúrájáért eddig az olasz nemzeti infrastruktúra-kezelő Rete Ferroviaria Italiana (RFI) felelt.
Kovács Imre a Rail Cargo Group Igazgatóságában betöltött megbízatását követően visszatért a Rail Cargo Hungaria vezérigazgatói pozíciójába. További változás a menedzsmentben, hogy a CFO tisztségét február 1-től Raisz Csaba, a MOL Petrolkémia korábbi pénzügyi vezetője tölti be
A logisztikai vállalat már Linzből és Duisburgból is szállít Európa legnagyobb mélytengeri kikötőjébe.
Az észt árufuvarozó vasúttársaság az elbontani tervezett járművek alkatrészeit megvásárlásra ajánlotta fel az orosz tranzit áruforgalom visszaesése miatti nehéz pénzügyi helyzet okán.
A lett nemzeti vasúti árufuvarozó társaság nemrégiben Észtországban szerzett meg szállítási szerződéseket, Litvániában pedig hozzáférést nyert a vasúthálózat használatához.
Néhány napja vette át a DB InfraGo a német vasúti infrastruktúra működtetését, és a DB Netz utódcég máris bejelentette: 2024 decemberétől 13,4 százalékkal tervezi emelni a hálózat-hozzáférési díjakat. Ezzel párhuzamosan a vasúti árufuvarozás állami támogatása az elképzelések szerint jelentős mértékben, 49 százalékkal csökken.
A vasúti járművek bérbeadásával foglalkozó vállalat spanyolországi leányvállalata 17,3 millió eurót kap a NextGenerationEU programon keresztül új vasúti teherkocsik beszerzésére.
A Belt and Road kezdeményezés keretében elindított önálló logisztikai projekt idén tízéves.
Az afrikai ország vasúttársasága, a TRC tizenhetet vásárol az E6800 sorozatú villanygépekből.
Németország és Görögország, valamint Törökország között még több vasúti fuvarlehetőség áll rendelkezésre.
Jelentős projektek mennek végbe déli szomszédunknál, többek között a Budapest–Belgrád vasútvonal fejlesztése, a Tarcal-hegységet átszelő közúti folyosó, valamint számos más autóút építése. A Vajdaságban is könnyebb lesz közlekedni.
A stratégiai lépés alátámasztja az ország elkötelezettségét a közlekedési rendszerének átalakítása iránt, előmozdítva a fenntartható fejlődést és áthidalva a vasút finanszírozásának hiányát.