GYSEV: ne rutinból vonatozzanak az ünnepek alatt!
Az év végi, ünnepi időszakban a GYSEV-nél is változik a közlekedési rend.
Az év végi, ünnepi időszakban a GYSEV-nél is változik a közlekedési rend.
Az ünnepi időszakban a vasúttársaság egyes vonalszakaszon a megszokottnál több jármű közlekedtetésével készül.
A tavaly nagy sikerrel debütált fénykocsi mellé idén egy fénymozdony is készült, melyekkel minden nap találkozhatnak az utasok.
Az idei adventi időszakban a MÁV-HÉV, a Volánbusz és a MÁV-Start balatonfenyvesi kisvasútja is különleges járművekkel várja az utasokat.
„Nejlon Piroska”, a hetvenéves Ikarus 30-as december 2-a és 23-a között többször indul majd Aeropark-látogatásra és budapesti városnézésre.
A Budapesti Közlekedési Központ a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó utasforgalmi igényekhez igazodó közlekedési rendet vezetett be.
A negyven láb, vagyis 12,2 méter hosszú, magasított konténerek fuvarozásáért Kínában már átlagosan huszonkét százalékkal kérnek kevesebbet.
Három feldíszített szoborgőzöst hagyunk itt szentestére!
Sokan akár a járművükben is tölthetik a karácsonyt. A Brexit befejeződésével ráadásul új, szigorúbb vámellenőrzés kezdődik január elsejével.
Karácsonykor és szilveszterkor rövidebb ideig jár a balatoni komp Szántód és Tihany között.
Három villamos, két troli és három autóbusz van már az idén feldíszítve – és most a menetrendjük is díszbe öltözött.
Még nincs veszve semmi, karácsonyra válogasson az Indóház webáruházának kínálatából!
A következő két hétvégén az adventi forgalomhoz kapcsolódóan egyes járatok sűrűbben, illetve nagyobb kapacitással közlekednek, vasárnap reggelente az M3-as metró csak a Lehel tér és Újpest között jár.
Az ünnepi dekorációba bújtatott, fényárban úszó nosztalgiajármű idei első útját a korábbi években megszokott módon a 2-es villamos vonalán tette meg, különleges hangulatot varázsolva a Duna-partra.
Meg is értjük döntését!