Automata száguldás a reptérre: az Ericsson buszai a dugókra is figyelmeztetnek
A próbaüzembe helyezett önvezető reptéri buszok tizenegy utas szállítására alkalmasak, és 24 kilométer per órás sebességgel haladnak Stockholm közútjain.
A próbaüzembe helyezett önvezető reptéri buszok tizenegy utas szállítására alkalmasak, és 24 kilométer per órás sebességgel haladnak Stockholm közútjain.
Egy másodpercnél is rövidebb idő alatt csatlakoztatja az elektromos buszt a töltőpontra az ABB egyik legújabb fejlesztése.
A kínai BYD április elején adta át a magyarországi gyárat. Évi négyszáz buszt terveznek építeni.
Az OppCharge „szakaszos járműtöltési” infrastruktúrának köszönhetően nyolc teljesen elektromos meghajtású Volvo busz a napi üzemidőben megszakítás nélkül tud közlekedni Harrogate-ben.
Eljátszottunk a gondolattal, milyen közlekedési beruházások valósultak volna meg – vagy épp nem –, ha már korábban álljt parancsolunk az Uniónak. A gumikerekes szekció.
A kínai BYD 6,2 milliárd forintból hozza létre első európai elektromos buszgyárát Komáromban, amelyhez a kormány 925 millió forint támogatást ad.
Az egyetlen jelentkező MABI-BUS Kft. ajánlatát a nyomott ár ellenére se fogadták el.
A nemzetközi autóbuszgyártók és beszállítóik először mutathatják meg magukat a világnak a szakvásáron. Fókuszban az elektromobilitás.
A portfolio értesülése szerint a BYD összeszerelő üzemet építene a Duna partján.