Bicske várja a látogatókat az idei utolsó nagyobb szabású vasútmodell kiállításra
A Fiatalok Házában a tatabányai Gerecse Vasútmodellező Egyesület mellett a műfajt egyénileg művelők is kiállítanak a hétvégén.
A Fiatalok Házában a tatabányai Gerecse Vasútmodellező Egyesület mellett a műfajt egyénileg művelők is kiállítanak a hétvégén.
Május 10-étől 31-éig Herceghalom és Bicske között dolgoznak, ezért ismét módosul a menetrend a Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon.
Az április 27-étől május 9-éig tartó időszak során többek között vágány- és kitérőszabályozásokat, ágyazatpótlást, sínfeszültség-feloldást és felsővezeték-karbantartást végeznek a Bicske–Szárliget szakaszon.
Intermodális csomópont épül, az első ütem elkészült: P+R és B+R várja az utasokat.
A Balaton felé vezető oldal az M0-ás és a Balatonvilágosi csomópont között teljes hosszban válhat háromsávúvá, a bal pályán pedig Balatonvilágos és Székesfehérvár között növelik a kapacitást. Vitézy Dávid szerint az újabb sáv megépítése helyett a vasutat kéne helyzetbe hozni.
Az első ütem részeként most a forgalom előtt is megnyitották az új Tatai út és Csákvári út közötti összekötő utat.
A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló fejlesztés egy éve kezdődött, a kül- és belterületi munkavégzés azóta is zavartalan.
Ütemterv szerint halad a NIF Zrt. beruházásban megvalósuló bicskei intermodális csomópont fejlesztési projekt: megkezdődött a bicskei vasútállomás gyalogos felüljárójának a bontása, aminek a leglátványosabb kiemelési munkálata a héten megtörtént – vágányzár mellett.
Az előzetes ütemezésnek megfelelően haladnak a NIF Zrt. beruházásban megvalósuló bicskei intermodális csomópont fejlesztési munkálatai.
5182 kilométer, 25 óra 40 perc, a korszak legjobban előkészített és a leghosszabbra sikerült atlanti átkelése. A leszállás helyszínén ma emlékünnepséget tartanak.
A NIF Zrt. beruházásának célja többek között a közösségi közlekedés színvonalának javítása, valamint a szolgáltatás minőségének növelése a közlekedők igényeinek megfelelően.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló január 20-ától január 26-áig.
A MÁV kiírta a Vál-völgyi kisvasútig vezető nagyvasúti pálya felújításának és villamosításának megtervezését.