Bejött az Air Serbiának a chicagói járat

iho/repülés   ·   2023.10.15. 11:00
air_serbia_beograd

Májusban indították, havonta ötezren repülnek a légitársaság Airbus A330-200-asaival Belgrád Nikola Tesla (BEG) és Chicago O'Hare (ORD) között.

Önök kérték, mi teljesítettük – akár így is le lehetne fordítani az Air Serbia lépését, hiszen az Air Serbia  kereskedelmi és stratégiai vezérigazgató-helyettese, Boško Rupić szerint ezt az útvonalat régóta sürgették a potenciális utasok. Ahogy azt Rupić korábban is már elmondta, az Egyesült Államok szerb diaszpórájából sokan írtak nekik, sürgetve, hogy vezessék be a közvetlen, Belgrád és Chicago közötti légihidat. Tény, a járat elindítási indokoltnak bizonyult, tekintettel arra, hogy június közepéig szinte minden jegyet eladtak, azóta pedig körülbelül nyolcvan százalékos az A330-asok kihasználtsága. 

Egyébiránt a szerb nemzeti légitársaság öt útvonalat tart fent Európán kívüli célállomásokra. Az Egyesült Államokban New York JFK-ra is repül, ez év októberétől hetente háromszor. Ugyancsak hetente háromszor Kairóba (CAI), négyszer pedig Tel-Avivba (TLV) indít járatokat (bár ezen az útvonalon a jelenlegi, közel-keleti helyzetben lehetnek fennakadások), és egyszer a kínai Tiencsinbe (TSN) is.

Az Air Serbia A330-200-asainak két különböző üléskonfigurációja van. A YU-ARB lajstromjelű madár kétosztályos elrendezésben összesen 257 ülőhellyel van felszerelve, ebből 236 turista és 21 business osztály. A YU-ARC oldalszámút 250 economic és 18 business jellegű üléssel, tehát összesen 268 ülőhellyel látták el. Ez a két gép a New York-i, a chicagói és a tiencsini útvonalakat teljesíti.

A légitársaság ezen kívül még tíz Airbus A319-est, három A320ceót, és hét ATR 72-600-ast üzemeltet.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Egy éve indult újra a személyforgalom Röszkénél

iho/vasút   ·   2024.11.28. 09:00

Nyolc éven át nem közlekedhettek személyszállító vonatok Magyarország és a Vajdaság között a 136-os vonalon. Jövőre elkészülnek a villamosítási és biztosítóberendezési munkálatok is a magyar szakaszon, továbbá a szegedi deltavágányt is üzembe helyezik.