Az Európai Filmkultúra Kincse emléktáblát avattak a Nyugati pályaudvaron

MTI/iho   ·   2023.09.17. 17:05
02_nyugati_efa

Az Európai Filmakadémia tüntette ki még 2022-ben a Nyugati pályaudvart; ennek alkalmából emléktáblát avattak most a vasútállomás csarnokában.

Budapest egyik legrégebbi vasútállomása számtalan magyar és nemzetközi filmben szerepelt. Helyszínként szolgált egyebek mellett Szabó István Hanussen (1988) és A napfény íze (1999) című történelmi drámájában, Tony Scott Kémjátszmájában (2001), Steven Spielberg Münchenjében (2005) és Tomas Alfredson Suszter, szabó, baka, kém (2011) című világhírű thrillerében is, de vezető luxusmárkák reklámjaiban is szerepelt a vasútállomás, tavaly például a Gucci Gift kampányban.

Amellett, hogy a Nyugati ikonikus építmény, elődjéből indult 1846. július 15-én az első magyar gőzvonat Vácra, harmincöt kilométeres pályán a Duna mentén. Az épületet 1877-ben adták át a nagyközönségnek, vasszerkezete a maga korában technikai bravúrnak számított. A pályaudvar közel százötven év után a turisták mellett ma is sok filmest vonz mint egyedülálló forgatási helyszín.

– Az Európai Filmkultúra Kincse címmel kitüntetett építmények jelentős filmek helyszíneként fontos szerepet játszanak az európai filmkincsben – hangsúlyozta Matthijs Wouter Knol, az Európai Filmakadémia ügyvezető igazgatója, hozzátéve: ezért kiemelten fontos a megőrzésük, amiben a filmművészet nagy szerepet játszik, hiszen a segítségével újra és újra meg lehet mutatni a szimbolikus jelentőségű, történelmi értékkel bíró színhelyeket az embereknek.

(fotók: MTI/Bruzák Noémi)

A berlini székhelyű Európai Filmakadémia 2015-ben kezdeményezte az Európai Filmkultúra Kincsei (Treasures of European Film Culture) programot, amelynek célja összegyűjteni az európai filmművészet szempontjából meghatározó helyszíneket.

A pályaudvar csarnokában elhelyezett emléktáblán lévő QR-kód segítségével meg lehet tudni, hogy a Nyugati mely filmekben szerepelt helyszínként.

Az Európai Filmkultúra Kincse címet jelenleg harmincöt helyszín viseli, köztük az odesszai Patyomkin lépcső, Amélie Poulain párizsi kávézója, a Café des Deux Moulins, a La Samaritaine áruház épülete, a londoni Freemason's Hall és a Notting Hill könyvesbolt, Dubrovnik főutcája, a Stradun és a római Trevi-kút.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Ellátási lánc Közlekedésfejlesztés Vasút Kutatás-fejlesztés Közlekedéstervezés Nagyvasút

Stratégiai szövetség a jövő mérnökeiért: szorosabbra fűzi az együttműködést a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a V-Híd Csoport

iho   ·   2025.01.10. 12:00

Cél, hogy az Építőmérnöki Kar hallgatói gyakorlati és versenyképes tudást szerezzenek, a már szakmában dolgozók pedig folyamatos képzést kapjanak. Az oktatási programok és a kooperatív képzések mellett a felek kutatás-fejlesztési területen is aktívan együttműködnek.

Vasút Nagyvasút

Schengen csúszva a magyar–román vasúti határon

Tevan Imre   ·   2025.01.10. 09:00

Tényleg megint mindenki hülye a magyar vasút körül? Ezért várják ki továbbra is a vonatok Magyarország és Románia között azt az időt, ameddig tavalyig a határellenőrzés tartott? Annak ellenére, hogy január 1-jétől már nincs ellenőrzés. A körülmények ismeretében a válaszunk: nem. Hosszabb folyamatról van szó, a menetidő talán az év közepétől csökkenhet.