Átvette első Airbus A220-asát a román Animawings
A keskenytörzsű, közepes hatótávolságú utasszállítóhoz a légitársaság az amerikai Azorra lízing- és vagyonkezelő cég közvetítésével jutott hozzá.
A mindössze öt éve alapított Animawings eddig a korábbi tulajdonos Aegean Airlines egyszem A320-asával repülte charter- és szezonális járatait. A közelmúltban meghirdetett új cégmodell és növekedési stratégiai szellemében azonban új fejlődési pálya kezdődött az Otopeniben székelő légitársaság életében: az elkövetkező időben az Animawings 12 Airbus A220-ast állít rendszerbe.
A minap átvett repülőgépet a kanadai Mirabelben lévő Airbus üzemben szerelték össze (mint emlékszünk rá az A220-as eredetileg kanadai konstrukció, a CSerie programot a Bombardier Aerospace 2020-ban engedte el, és adta el 591 millió dollárért a részesedését az Airbusnak), majd az december 16-án érkezett meg Bukarestbe. Az Azorra az Airbus-szal meglévő szoros kapcsolata révén került képbe – nem is az Animawings az egyetlen vásárló, amely profitált az Azorra A220-asaiból, a lízingcég az Airbustól érkező madarakat folyamatosan adja át ügyfeleinek.
Mivel a típus iránt a világ minden tájáról, beleértve Európát, Észak-Amerikát és még Ausztráliát is, nagy az érdeklődés, az A220-asok gyártására ráerősít az Airbus. Az Animawings összesen hat A220-ast kap; Romániában ez az első légitársaság, amely ezzel a típussal repül, egyúttal a tizedik A220-as üzemeltető Európában.
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!