Állati ügyek, avagy ki kapcsolgat a pilótafülkében?

Gondolom senkit nem lep meg az, hogy repülőgépen nem csak emberek, hanem állatok is utaznak. Persze nem ugyanakkor, vagy legalábbis nem ugyanabban a kabinban. Bár jobban belegondolva ebbe az állításba, talán nem is teljesen igaz…

A Boeing 707 valahonnan Indiából jött és Londonba tartott. Mint ilyen, semmi különlegesség nem volt körülötte, legfeljebb az irányító képzelete ruházta fel a fel-felvillanó radarjelet valamiféle indiai díszítéssel, hogy az amúgy monoton délutánt kicsit érdekesebbé tegye.

A 707-es az összes a körzetben lévő más forgalom felett repült, és mikor a következő helyzetjelentése kimaradt, az irányító nem tulajdonított ennek különösebb jelentőséget, hiszen az apró radarjel, melynek iránya és sebessége megegyezett a nagy Boeing irányával és sebességével, változatlanul ott volt, ahol lennie kellett, nagy sebességgel távolodva Bécs felé.

Pár másodperc múlva azonban a gép pilótája azonnali süllyedési engedélyt kért és közülte, hogy Bécsben kíván leszállni. Az irányító akcióba lendült, a többi forgalmat a máris süllyedő 707 útjából eltakarítva gyors számolásba kezdett, hogy kell-e a Boeinget vektorálni, hogy legyen elég útja a megfelelő magasságra süllyedni a bécsi leszálláshoz. Az eredmény: szinte semmi beavatkozásra nem lesz szükség, mehet egyenesen, és mikor Bécs átveszi, ott sem kell majd forgatni a bajban levő járatot.

Az ilyenfajta kényszerhelyzetek kezelésére részletesen kidolgozott előírások vannak, többek között arra vonatkozóan is, hogy milyen kérdéseket kell feltenni a személyzetnek. Ezekre mindenképpen kell válasz, hiszen például a tűzoltóknak fontos tudni, hogy a gép mit szállít, mennyi lesz az üzemanyag, amikor a gép földet ér és persze azt is, hogy hány személy tartózkodik a fedélzeten.

Érdekes módon ez ideig a személyzet még nem deklarálta, hogy kényszerhelyzetben lennének. Mikor az irányító megpróbálta feltenni az előírt kérdéseket, világossá vált, hogy a személyzet valami miatt nem tud rendesen kommunikálni. Végül is annyit sikerült kiszedni belőlük, hogy mindenképpen el tudnak repülni Bécsig, ott nem lesz szükség tűzoltóra, viszont kérnek egy pár állatszelidítőt. Ez a szó nincs benne a szabvány fóniában, de azért megértették a földön, és bár nagyra nyílt mindenki szeme a csodálkozástól, szó nélkül továbbították a kérést Bécsnek. Bécs már kevésbé volt rugalmas, és kétszer is el kellett ismételni a nem szabványos szót mire megértették a kérést.

Nem sokkal később a 707-est már küldték is át a bécsi központ frekvenciájára és mikor a pilóta nyugtázta az utasítást, ugyanaz a furcsa háttér zaj hallatszott, mint korábban is minden alkalommal, mikor megszólaltak.

Természetesen jelentést kellett írni az esetről, és hogy meglegyen a teljes kép, bekérték a bécsi központ jelentését is. Ami abban állt, hihetetlennek tűnt, de aki dolgozott a géppel, nem csodálkozott.

A 707-es néhány ládába zárt Rhesus majmot szállított, és egy párnak sikerült a rosszul lezárt ketrec ajtaját kinyitnia. Mire a gép személyzete ráeszmélt, mi is történik, már vagy négy jókedvű majom ugrált a pilótafülkében, gombokat nyomogatva, kapcsolókat kapcsolgatva… Ettől a pillanattól fogva a pilótáknak minden ügyességére szükség volt, hogy a gépet a levegőben tartsák, miközben versenyt kapcsolgattak a sokkal fürgébb majmokkal!

A Rhesus majom az egyik legintelligensebb majomfajta és egyértelmű volt, hogy a pilótafülke fényei, műszerei, kapcsolói rendkívűli módon érdeklik őket. Egy-egy érdekesebb kapcsolót vicsorogva őriztek, és ha valamelyik pilóta oda akart nyúlni, nemtetszésüket sárga fogaik hangos csattogtatásával jelezték.

Leszállás után a személyzet (akik amúgy sértetlenek maradtak) úgy nyilatkozott, hogy ha mind a négy hajtómű leállt volna, akkor sincs annyi dolguk, mint a hívatlan vendégekkel volt.