Aki először látta a Föld görbületét…

Csodacsalád: Auguste Piccard kilencven évvel ezelőtti sztratoszféra-repülését a fia mélységbe merülése követte, majd az unoka napenergiával hajtott géppel repülte körbe a földet.

A megszállott svájci tudósember, Auguste Piccard, eredetileg nem a magaslégkört tanulmányozta, még csak nem is hajtotta akkora vágy, hogy valamiféle rekordot döntsön. Fizikusként a kozmikus sugárzás érdekelte, és világossá vált előtte, hogy kutatásait akkor viheti tovább sikeresen, ha valamiképp a magasba emelkedik a Föld felszínéről, és a sztratoszférában tanulmányozza ezt a fontos jelenséget. De oda el kell jutnia valamikép...

A megoldás, ami a korabeli repülőgépeknél jóval nagyobb magassággal kecsegtetett: hidrogénnel töltött ballon, és valami, ami az addig használt kosaraknál komolyabban védi az utasokat az oxigénhiánytól és az alacsony nyomástól: így építette össze Piccard 1930-ban az első igazi túlnyomásos kabint, amivel már a repülőgép-konstruktőrök is kísérleteztek, de még csak a gép testéhez kapcsolt kapszulák formájában, és csak a harmincas évek végén jelentek meg az első, igazi túlnyomásos utasszállítók (Lockheed XC-35, Boeing 307). Az biztos, hogy Piccard számára elég evidens volt a választás: a családnak volt egy alumínium hordókat gyártó üzeme, volt miből és hol összeszerelni egy túlnyomásos gömbkabint, amely két személy számára is elég volt egy komoly magassági repüléshez.

1931 május 27-én Piccard professzor, és asszisztense, Charles Kipfer Augsburgból emelkedtek el, és miközben Piccard a kozmikus sugárzást mérte, bőven volt ideje megfigyelni azt, amit más előtte még sohasem látott: a Föld görbületét, ahogy, megfogalmazása szerint, a lapos korong széle felfelé ível. Az elért magasság nem kevesebb, mint 15781 méter volt, vagyis több, mint a mai utasszállítók szokásos utazómagassága. A kutatók az osztrák Alpokban, egy gleccseren értek földet, repülésük azonnal világszenzáció lett, onnatól emlegetik a professzort olykor úgy, hogy ’a sztratoszféra Kolumbusza”. Egy évvel később Piccard akkori utasával már csaknem 17 ezer méterről nézhette, milyen a bolygónk.

Nem lehet nem beszélni röviden a Piccard-család további kalandjairól: ha már létezik megbízható túlnyomásos gömbkabin, nos ez adott lehetőséget egy új, megdönthetetlen rekordra – ellenkező irányban. A Piccard tervezte első batiszkaf 1948-ban kezdte merüléseit, majd a Trieste nevű változat ballaszttartályok alá függesztett acél gömbkabinjában Auguste fia, Jacques, 1962-ben lejutott a világ legmélyebb vidékére, 10916 méter mélyre, a Mariana-árokba.

Végül az unoka, Bertrand Piccard, akinek tevékenységét, legalábbis az utóbbi években, portálunk is figyelemmel kísérhette: először azzal hívta fel a világ figyelmét, hogy 1999-ben hőlégballonnal körberepülte a földet. A Breitling Orbiter 3 egy évvel azután repült, hogy az előző kísérlet során a ballonosok kénytelenek voltak Burmában leszállni, mert Kína megtagadta az átrepülési engedélyt. A harmadik kísérlet azonban a glóbusz teljes körberepülése mellett Egyiptomban zárult, számos világrekorddal.

Amit viszont Bertrand napjainkban az ezredforduló utáni nagy repülésekben alkotott, az annak bizonyítására szolgált, hogy a napenergia hasznosítása kulcsfontosságú az aviatika fejlődésében és jelentős eszköze a klímaváltozás elleni harcnak. Megépült a világ egyik legfurcsább szerkezete, a Solar Impulse, amelynek első változatával hosszú, többezer kilométeres távokat sikerült végrehajtani, majd – a technikai nehézségek legyűrésével, vagyis hogy a hatalmas fesztávolság ellenére a gép legyen nagyon könnyű és mégis bírja az adódó terheléseket, megépült a Solar Impulse 2, amellyel, kisebb nagyobb szünetekkel ugyan, de a két pilóta, Piccard és André Borschberg tizenhét szakaszban, több mint 42 ezer kilométert megtéve, kizárólag napenergia segítségével sikeresen körberepülte a Földet.