A pilóta és a mecénás: búcsú Komócsi Zoltántól 2.

Tervek, gondolatok, projektek, egy légimecénás nagyívű programja: Hungarian Tricolors, repülőmúzeum, Komo-Sky kötelék. A magyar repülésnek és az emlékek ápolásának folytonos támogatása, gépek megmentése. Mi marad meg mindebből, mi lesz az enyészeté? Folytatjuk az interjút Komócsi Zoltán örökségéről a jóbaráttal, Szakács Gáborral.

– Az a nagyobb szép projekt, a Hungarian Tricolors, a Delfinnel, Imreh Lujó Mi-2-esével és Nádas Tamással, már akkor végveszélybe került, amikor Nádas Tamás életét vesztette Katarban.

– Igen, sajnos, azt már akkor tudtuk, hogy ebből nem lesz semmi.  Mi-2-essel gyakorolhatnánk ugyan, de már a projekt elején felmerült, hogy ez a három gép együtt Magyarországon repülőnapokon csak nagyon ritkán megfizethető. Olyan szűk költségvetéssel dolgoznak a repülőnapok, hogy külön-külön sem biztos, hogy meg tudnának finanszírozni három ilyen légijárművet, nemhogy egyszerre. Viszont külföldről is mutatkozott érdeklődés, határon túl jobban eladható lett volna a bemutató, de Tamás nélkül ez nem lesz az igazi. A másik gond, hogy ahhoz, hogy ez nagyon jól működjön, rengeteg gyakorlásra lenne szükség, és Zoli sajnálatos balesete után nagyon nem mindegy most a családnak, hogy elfüstölünk-e egy ilyen gyakorlásra 20 ezer liter kerozint, vagy ennek az árát a múzeum befejezésére fordítják.

A múzeum tehát mindenképp megy tovább, az Apolló-Fox köteléknek az egyéb projektek mellett eltörpülnek a költségei, a Delfint pedig megpróbáljuk minél több repülőnapon szerepeltetni, hogy a repülését fenntartsuk. A gép beszerzési ára egy dolog, de van egy eszmei értéke is. Évről évre fogynak a Delfinek, megöregednek, leállítják a tulajdonosok, mert drága az üzemeltetése: ez a repülőgép addig képvisel felbecsülhetetlen értéket, amíg ennek minden papírja rendben van és repülőképes. Abban a pillanatban, hogy leáll, fémhulladék árában lehetne csak értékesíteni, vagy annyiban sem. Ezzel a család is teljesen tisztában van. Azt is elmondtam, hogy nem akarom őket befolyásolni, döntsenek a saját belátásuk szerit, és ők úgy döntöttek, hogy biztosítják a Delfin repüléseit, a projekt életben tartását, a múzeumot meg az Apolló köteléket is.

– Profi pilóta vagy, meg kellett, hogy szokjad a nehéz helyzeteket, de gondolom, az, ami most történt, mégiscsak komoly törés a számodra.

– Életem eddigi legnehezebb periódusa. Három éve az Apollót gyártó cég egyik pilótája, Vereb Gyuri barátom vesztette életét egy berepülésen, azt sem volt egyszerű feldolgozni, ezt meg aztán pláne. Mondják, majd az idő megoldja: hát nagyon sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ne jusson ez a nap, mint nap, eszembe. Olyan barátról volt szó, akivel szinte mindennap kapcsolatban voltunk, ha itthon voltam, akár személyesen is, ha külföldön, akkor interneten, emailen, skype-on.

De ez nemcsak nekem nehéz, ez szerintem az egész magyar repülőtársadalomnak nehéz helyzet. Bátran merem mondani, Komócsi Zoltán az elmúlt száz év, illetve a magyar repülés eddigi legnagyobb mecénása volt: hozzáfogható támogató talán az az amerikai hentes lehetett, Szalay Emil, aki Endreszéknek megvásárolta a repülőgépet, amivel átrepülték az óceánt. Dicséretes, amit a Pintér művek tesz Kecelen, szerencsére Pintér úr elhunyta utána a fia viszi tovább azt a múzeumot; nagyon becsesnek tartom, hogy van Magyarországon egy Goldtimer Alapítvány, ami felkarolja a becses öreg gépeket, rengeteget áldoznak ők is a szabadidejükből, őket is a repülés iránti szeretet vezérli, mindkettő csodálatos projekt. De azt gondolom, hogy amit Zoli tett, az a magyar repülésben példa nélküli.

Amikor Pápán MiG-23-ast akartak felújítani, és nem volt festék, akkor egy telefonba került, és megvette nekik. Amikor egy Cmelak kikerült a budaörsi hangárból, mert a tulajdonos cég nem tudta fizetni a hangárdíjat, és eljutott Zolihoz ez az információ, akkor két-három napon belül megegyezett a céggel, hogy azt a gépet, ha csak múzeumi célokra is, de megvásárolja. A MiG-21-eseket, persze azzal együtt, hogy cserealapnak szánta őket, egyenként megvásárolni is hatalmas összeg volt, de ő azt mondta, nem tudja nézni, hogy ezek a gépek ott menjenek tönkre valamelyik reptér eldugott sarkában.

Teljes mértékben a saját vagyonát áldozta fel minderre: egyetlen egy luxustárgyat engedett meg magának, egy terepjárót, amivel közlekedett, de nem lakott kastélyban, nem járt Ferrarival, nem volt jachtja az Adrián. Ilyen dolgok nem is érdekelték igazából: minden bevételét a repülésnek áldozta.

* * *