A mágikus óriásmadár újra repül

Nem rakéta, hanem hiperszonikus repülőgép indul először a Stratolaunch középső szárnyszelvénye alól. A holland orsó bonyodalmai.

Van repülőgép, amelynek szinte minden repülése esemény: a Stratolaunch nevű óriás most teljesítette a harmadik felszállását, de a nyilatkozatok szerint innentől kezdve indul be az igazán a berepülési program, amelynek már idén év végére el kell vezetnie odáig, hogy a hordozó repülőgépről megtörténjen az első kísérlet egy új, hiperszonikus eszközzel.

Hosszú várakozás után 2019-ben adhattunk hírt arról, hogy ez a különleges gép, amelynek alapvonalai: egy hatalmas, jelenleg a világon legnagyobb, 117 méteres fesztávolságú szárny, két, a Boeing 747-es szerkezeti elemeire épülő, de nagyrészt kompozit törzs, köztük egy centroplan, középrész, mindez hat hajtóművel – szóval ez a monstrum lassan két éve, hogy először emelkedett a levegőbe.

A gépet a Mojave Spaceport óriáscsarnokában a Rutan-féle Scaled Composites építette, nagyrészt az azóta elhunyt Paul Allen, Microsoft-alapító elképzelései alapján, majd a Scaled kivált a programból és azóta folytatja a fejlesztést külön cégként a Stratolaunch vállalat. A gép újabban nevet is kapott: Roc, azaz Rukh madár, az ókori keleti kultúrák mágikus repülő sárkánya volt a névadó.

A gép különleges funkciója eredetileg kozmikus eszközök indítása a föld helyett a légkör felsőbb rétegeiben. A légi indító rendszerek eddig is működtek, az egyik, egy Virgin Galactic által használt 747-es szárnya alól épp most állított földkörüli pályára műholdakat.  

A Stratolaunch azonban nagyságrenddel nagyobb képességű, a hasznos teher, amit a két szárny közé függesztve felemelhet a földről és tízezer méter fölötti magasságról, tehát már ritka atmoszférában indíthat, 250 tonna, ez olyan rakétát jelent, ami akár többtonnás űreszközök földkörüli pályára állítására alkalmas. Ezeknek az indítórendszereknek a hatalmas előnye, hogy a föld minden régiójában, az eddigi , a hordozórakétákat függőlegesen indító űrrepülőterektől függetlenül, megfelelően hosszú, vagyis 3600 méteres beton és megfelelő körülmények esetén, képesek szinte tetszőleges pályára állítani az egyenlítővel bezárt szög szerint a műholdakat, természetesen roppant gazdaságosan, hiszen az alap hordozó sokszor felhasználható.

Az ikertörzsű monstrumnak kívülről nézve mintha két pilótafülkéje lenne, valójában csak egy van, a jobboldali törzs orr-részén. Innentől kezdve különleges feladat már a gép földi mozgásának az irányítása is, de épp a mostani repülés előtt néhány nappal nyilatkozott az egyik pilóta arról, hogy milyen más nehézségek adódnak a gép repülésekor a levegőben is: elsősorban a Dutch Roll, azaz „holland orsó” nevű jelenségről beszélt.

Ennek az a lényege, hogy fordulóban a gépnek az a szárnya, amely a forduló külső részén hasítja a levegőt, nagyobb megfúvást kap és ezért nagyobb felhajtóerő keletkezik rajta, mint a másikon, és ha a pilóta ezt csűrővel illetve oldalkormánnyal korrigálja, bekövetkezhet egy nehezen kivédhető legyezőmozgású lengés, amit nagyon nehéz kompenzálni. Ahogy ezt Evan Thomas mondja: nem elég egyszerűen belépni az oldalkormányt a fordulóhoz, állandóan változtatni kell a belépésen, mert ha nem, akkor a gép 10-15 másodperc elteltével kezdi elvinni az orrát – a másik irányba. A mostani repülés után, amelynek része volt két alacsony áthúzás a pálya felett, a mostani balüléses pilóta, Mark Giddings arról is beszélt, hogy ez milyen fokozott előrelátást feltételez a megközelítést végző pilótától.

A csaknem négy és félórás teszt - a maxinális magasság 23 ezer 500 láb, 7162 méter volt - a Stratolaunch közleménye szerint egyrészt a gép irányítási repülési karakterisztikáját vizsgálta, és ugyancsak megfigyelték, többszöri kibocsájtás és behúzás mellett, a baloldali – tehát a pilótafülkéhez képest a másik törzs alatti – főfutómű viselkedését. Ehhez a kísérőgépbe ezalkalommal a futórendszert kialakító mérnököket ültették, az ő szemükre nagyonis szükség  volt, mert a másik törzs főfutóira még a beépített kamerákból sem tökéletes a rálátás. A gép standard repüléseihez is egyébként tervezik igénybe venni a "chase plane" segítségét.

A következő repülésre azért kell várni, mert arra már felszerelik a centroplanra az indító szerkezetet. A mostani, érezhetően optimista közlemény szerint még idén megtörténhet az első kísérlet, amikor a középső szárnyrész alá hasznos teher kerül, de az nem rakéta lesz. Mostanság, feltehetően nem függetlenül az aktuális amerikai katonai igényektől, a hiperszonikus repülő eszközök fejlesztése lesz a hatalmas gép funkciója. Egy hatszoros hangsebességre képes hiperszonikus gép, a Talon-A szintén a Stratolaunch-nál készül, már két példányát is építik.

Az első önálló Talon-repülés csak siklásban történik, később próbálják le a – nem tudni pontosan, milyen – hajtómű légi indítását leválás után. A Stratolaunch nem is csak egy ilyen járművet képes egy felszállásból indítani, de a cég állítása szerint a Talon a későbbeikben képes lesz saját erejéből, konvencionális futópályán startolni.