A Fényszilinek besötétedett
Vízkeresztig járt volna, de már január 4-én megállt a 431 095-ös feldíszített villamos mozdony.
Tavaly, december 12-én vált elérhetővé a Fényszili teljes menetrendje. A 3500 leddel felvillanyozott mozdony az üzemeltető akkori ígérete szerint január 6-ig a pécsi, szegedi, biharkeresztesi, sátoraljaújhelyi és a kaposvári vonalon és a Balaton mindkét partján megfordul, és ezt az ígéretet sikerült is betartani. A mozdonynak remek sajtója volt, a vidéki, megyei hírportálok szinte kivétel nélkül beharangozták jöttét, vagy adtak hírt érkezéséről. Ám akik azt tervezték, hogy a 095-östől a hétvégén vesznek búcsút, azok csalódottan voltak kénytelenek a vasútról hazamenni, a Fényszili légsűrítője ugyanis megadta magát, így már január 5-én, vasárnap sem hagyta el a fehérvári fűtőházat.
A mozdony január ötödikén, vasárnap este a fővárosból ment volna Nagykanizsára (Lepsényben, 18:39-kor bizonyosan többen is várták, erről Facebook bejegyzés tanúskodik), onnan a 8551-es személlyel késő este Balatonszentgyörgyre, majd gép- vagy szerelvénymenetben Keszthelyre. Keszthelyről pedig – hétfőn, január hatodikán, Fénysziliként idei utolsó útjaként – egy Balaton intercityvel Budapest lett volna a végcél, ám a megfekvés közbeszólt.
Az ilyesmi megeshet, de az kifejezetten rosszul mutat, hogy a Mávinformon, illetve a MÁV megújult oldalán ezt egyáltalán nem közölték, egyszerűen csak levették a Fényszili menetrendjét, a korábbi linknél csak egy hibaüzenet olvasható: az oldal nem található. Ahogy a 431 095-ös sem a síneken.
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!