A Bűzös Borz 75 éve, csodagépek rejtekhelyről

Az elsőre kellemes megjelenésű, védekező eszközét, a bűzmirigyeket tekintve illetve szagolva azonban inkább kellemetlen kis erdei állatnak valójában és eredetileg semmi köze a repüléshez, még csak nem is ugrik ágról ágra. A név eredete egy a negyvenes-ötvenes években ismert és népszerű képregényhez kapcsolódik, amelyben a „Skonk Works” egy az erdő mélyére rejtett, titkos vacokban játszódik, távol a „szimatoló kutyák ösvényétől”.

A Lockheed akkoriban Burbank repülőterén, egy nem túl jó levegőjű, nagy sátorban, ugyancsak titkos helyszínként működtette fejlesztési részlegét. Egyik vezetője egyszer, valami fura ötlettől vezérelve, úgy vette fel a telefont: „Skonk Works, Culver beszél”. A kollégái meghallották, kicsit alakítottak rajta, a Skunk Works pedig ma ennek a részlegnek a hivatalos nevévé sőt, védjegyévé vált.

Szóval a lényeg a titkosság, a rejtettség, amelyből, ellentétben a bűzös borz otthonával, fantasztikus és évtizedekre sikeres szárnyas konstrukciók kerülnek elő. Az alapításakor, 1943-ban a burbanki sátorban működő részleg eredeti neve Lockheed Advanced Development Projects Division volt. Az a bizonyos telefonhívás pedig, amelyre Culver olyan tréfásan válaszolt, a haditengerészettől futott be és a P-80-as programjának kezdőpontja volt. Az amerikai katonai erők első, rendszeresített sugárhajtású harci gépe a koreai háborúban érte el az első, sugárhajtású géppel sugárhajtású gép ellen elért légigyőzelmet, T-33-as kiképző változatában a kilencvenes évekig szolgált a típus.

Clarence Kelly Johnson, a későbbi Skunk Works főkonstruktőre ekkor már túl volt első nagy sikerén, a háborúban jelentős szerepet játszó P-38 Lightning megalkotásán. Az első repülésig mindössze 143 nap alatt eljutott XP-80-as fejlesztésekor is alkalmazta már a legfontosabb alapmódszereket, amelyek révén sok sikeres programot pörgettek végig az évtizedek során: a lényeg a tervezői fantázia feltétlen szabadsága, akár a megrendelő igényeivel szemben is, a kis csoportokra osztott csapat intenzív munkája, a gyorsan meghozott döntések. A Lockheed értékelése szerint mindez a Skunk Works felől határidő előtt és költségkereteken belül maradó programok végigfuttatását jelenti, a mai napig.

A Skunk Works elnevezés hivatalossá a hatvanas években vált, miközben már addig is jónéhány jelentős, mondhatni forradalmi típust fejlesztettek ki a Palmdale-i központ és a Groom Lake ugyancsak rejtett bázisa közreműködésével. A hidegháborúban született és újabb verzióiban a mai napig szolgál a vitorlázógép és a jet keresztezéséből megalkotott sztratoszféra-felderítő, az U-2-es, itt született a „csillagvadász” F-104-es, majd a világ máig leggyorsabb csapatszolgálatba állított gépe, a háromszoros hangsebességgel tartósan repülő A-12/SR-71, majd az első, harci bevetést is látott „lopakodó”, pontosabban alacsony észlelhetőségű csapásmérő, a Sivatagi Vihar hadművelet kulcsa, a „szögletes csoda”, az F-117.

Itt készültek a tervei az olyan ma is meghatározó Lockheed harci gépeknek, mint az F-22 Raptor és a másik ötödik generációs típus, az F-35 Lightning-II.

Manapság pedig a cég, feltételezések szerint, egyrészt az SR-72-es, az új nagy sebességű felderítő programján, illetve a pilótával vagy távoli irányítással repülő hiperszonikus platform megalkotásán dolgozik, amelynek esetében, az SR-71 Blackbird alapgondolathoz hasonlóan, a „lopakodás” képességét valójában a sebesség biztosítja.

Tavaly egyes hírek szerint már repülőképes prototípust is láttak a levegőben Palmdale légterében, de biztos hír nem szivárgott ki róla: a Skunk Works ma is őrzi titkait, amíg a rendkívüli konstrukciók fejlesztése le nem zárul,. és amíg úgy nem döntenek valakik, hogy a hírek és képek kikerülhetnek az új típusok rejtett fészkéből.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!