Túlélés-trükkök a csőben – 2. rész: kabinszemélyzet az ultrahosszú járaton

Különlegesen hosszú repülésekre érdemes felkészülni az utasnak, de persze nagyon fel kell készülnie a légitársaságnak is. A jelenlegi rekorder Qatar kabinszemélyzetének egy tagja az ilyen repülések műhelytitkairól adott interjút, tapasztalatait a Doha–Auckland vonalon szerezte, amely bizony (Új-Zélandról vissza Katarba legalábbis) eléri a tizenhét órás időtartamot.

A fiatal légiutaskísérő elmondja, nem egyszerűen arról van szó, hogy például többször kell felszolgálni több étkezést, hanem hogy egy ilyen úton nincs mese, jobban oda kell figyelni az utasok egyéni kéréseire, hiszen adott időszakban lesznek, akik már alszanak vagy a fedélzeti szórakoztató rendszert használják, mások a sokadik kávéjukat szeretnék meginni a galley-ben, vagyis az utaskísérők konyhájában és tartózkodási helyén.

A sokadik kávé, mint előző cikkünkben olvashatták, abból a szempontból nem biztos, hogy igazán kedvező, hogy – csakúgy, mint az alkohol – dehidratál, vagyis „rádolgozik” a gép amúgy is száraz belső levegőjére. Viszont épp ezen a ponton érhető tetten a társaság talán másoktól eltérő politikája. Igenis, benne van a fedélzeti szolgáltatásban a „szociális ellátás” is, ha akar, beszélgetni lehet és kell is az ezt igénylő utassal. Külön kell figyelni ilyen utakon a gyerekekre és a gyerekkel utazókra, az idősekre és a fogyatékosokra is, akiknek a sokórás bezártságot nehezebb stresszmentessé tenni.

Hogyan alakul a légiutaskísérők időbeosztása? Mert az is nyilvánvaló, hogy ilyen hosszú utakat egyikük sem dolgozhat végig. A repülés harmadik órája körül, miután megtörtént az első étkezés, a stewardessek és stewardok fele elvonul a személyzetnek kialakított pihenőzónába és megkezdi ötórás pihenését. A csapat másik fele marad és továbbra is szolgálatára áll az utasoknak. Ilyenkor már jelentkeznek az egyéni igények, ilyenkor kell átvizsgálni, és – ha kell – ismét tisztává varázsolni a toaletteket.

Az első ötórás pihenőperiódus után történik a váltás, vagyis a repülés nyolcadik órája körül, ekkor térnek vissza a pihenő zónából a többiek és veszik át a szolgálatot azoktól, akik az első három óra után ott maradtak. Most utóbbiak kezdik az ötórás pihenőidőt, amelynek végeztével – körülbelül három órával leszállás előtt – visszatérnek, és ismét teljes lesz a személyzet az utolsó étkezésre és a landolásra. Vagyis mindenkinek ugyanolyan hosszú a szolgálati és a pihenőideje, de változnak a periódusok.

A megszólaltatott légiutaskísérő szerint az ötórás pihenés azért nagyon jó, mert részekre osztja a repülést, és neki ez a szakaszos munka például kevésbé megterhelő, mint mondjuk egy nap több szektor lerepülése. Ugyancsak kellemesnek írja le az illető a pihenő zónát, amelyet az utaskabin fölött alakítanak ki, kisebb teljesen elkülönített, függönyökkel leválasztott alvókabinokkal, bennük takarókkal, olvasólámpával és megfelelő térrel az átöltözéshez is. Ide azonban nem építenek szórakoztató elektronikát és nem szabad itt étkezni sem. Szerinte az alvókabinok kényelmesebbek, mint a business-osztály ággyá alakítható ülései... (A Crew Rest Area különféle megoldásairól legutóbb és legrészletesebben az Airline Reporter egyik összeállítása számol be.)

Különösen nagy jelentősége van, mondja a légiutaskísérő, a gépek felkészítésének is ezekre a hosszú utakra, minden ülésnél legyenek tökéletesen karbantartva az utasszórakoztató és információs rendszer képernyői, kapcsolói, hibátlan legyen a konyha, hiszen ilyen sok étkezés mellett a kocsiknak és a melegítőknek is perfektül kell működniük. Annak is megvan a maga jelentősége, hogy a hosszú gépen megfelelő legyen a kommunikációs kapcsolat a személyzet valamennyi tagja között. A toalettekről nem is beszélve, portálunk is hírt adott már kényszerleszállásról, amely a mosdó- és illemhelyek technikai problémái miatt  volt elkerülhetetlen...

A kabinszemélyzetnek az ultrahosszú repülés persze mindig tartogathat kellemetlen meglepetéseket, nem kis feladat például uralni a helyzetet, ha hosszabb időn keresztül repül a gép turbulenciával terhelt zónákban. A légiutaskísérők tanácsai az utasoknak: az első néhány órában inkább ne aludjanak, az első étkezés után érdemes még egy kicsit nézegetni a képernyőn futtatható dolgokat, ilyenkor jó beszélgetni a légiutaskísérőkkel, az utastársakkal. Az ébren töltött első néhány óra, meghosszabbíthatja a kellemes alvási periódust is.

Ehhez érdemes használni a társaság által nyújtott zoknikat, füldugókat, szemvédőket, és mindig lehet plusz pokrócot és párnát is kérni. Azok a bizonyos nyakpárnák, amelyeket a boltokban kapni lehet, szerinte valóban nagyon hasznosak, csodát tesznek, és ő is használja őket, ha utasként repül.

A fiatal, egyébként amerikai steward, a szokásos jótanácsok mellett – kerülni kell a kiszáradást, ezért inkább vizet igyunk, a néhány óránként megtett fedélzeti séta – az a legfőbb tanácsa, hogy ezeken az ultrahosszú utakon bármiféle gondunkkal mindenképpen forduljunk a kabinszemélyzethez. Kedvenc desztinációi között a leghosszabb Auckland vagy Tokió mellett Isztambult, Bécset, Montrealt, Saigont – és Budapestet is felsorolja.